A brutális Kopaszok verseket is írtak…

egils saga

Egils saga (Északi források) – Corvina Kiadó, 2016 – Bernáth István fordításában és jegyzeteivel – 264 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-963-13-6364-7

Nemrég még kinevettem volna azt, aki azt állítja, hogy az év egyik legizgalmasabb szövegeként egy XIII. századi, borjúbőrre írt izlandi történetért fogok lelkesedni. Pedig ez történt, mert a Corvina kiadó által megjelentetett „Északi források / Fontes Boreales” könyvsorozat második kötete – a történelmi forrásértékén túl is – zseniális és elképesztő.

A regény méretű saga életteli és húsvér figurák emlékét meséli el, és szereplőiből úgy farag hősöket, hogy az Olvasó nehezen számol el a saját érzelmeivel: miközben iszonyodik a véresnél is véresebb, kis semmiségeknek tűnő dolgok miatt is gyilkoló harcosoktól, azonközben – érthetetlen okok miatt – meg is kedveli ezeket a valószínűtlenül zabolátlan figurákat, akik még a vikingek között is annyira durva „fazonnak” számítottak, hogy át kellett települniük Izlandra. A saga – amit nyugodtan nevezhetünk regénynek – központi figurái Kopasz Grím és fia Egil, akit még az erős akaratú apa is nevelhetetlennek nyilvánít.

Egil már kisfiúként is kitűnt erejével és ügyességével, és szívesen részt vett a labdajátékokban. Az egyik ilyen mérkőzés során – Egil még nem volt tizenkét éves – egyik társa megszégyenítette, ezért Egil egy hosszú nyelű baltával kiloccsantotta játszótársa agyvelejét. Az esetet némi torzsalkodás követte, amiben heten meghaltak. Mit tesznek ilyenkor a szülők?

Mikor Egil hazatért, Kopasz Grím csak dohogott, míg Bera [Egil anyja] nem győzte dicsérni fiát, hogy az már kész viking, és néhány esztendő múltán igazán kaphatna egy harcihajót.

Ilyen és hasonló történetek tucatjával akadnak az Egil saga lapjain, például Kopasz Grím egy téli labdajáték során – nyilván kicsit felhevült játék közben – rátámadt saját fiára is, és ha nincs a közelben egy cselédasszony, akkor bizonyára végzett volna vele. Így csak az asszonyt érte utol Kopasz Grím haragja:

…az asszony félreugrott, és kezdett futni elfele, Kopasz Grím meg utána. A vastag-fok felé futottak, egészen ki a végéig, ott az asszony belevetette magát a tengerbe. Kopasz Grím pedig fölkapott egy nagy követ, utána hajította, és el is találta a lapockái közt, úgyhogy az asszony végképp elmerült

– értelemszerűen az esetnek nincs (miért is lenne?) következménye, illetve csak annyi, hogy Egil – bosszúságát levezetendő – még vacsora előtt megölte apja kedvenc intézőjét…

Majd visszament a szobába, és leült a helyére, Kopasz Grím pedig egyetlen szóval sem hánytorgatta fel, ami történt, megbékéltek mind a ketten.

Az ilyesmi láthatóan belefért az akkori életbe, amiben a vikinget, ha úgy adódott, kereskedtek, s ha úgy adódott raboltak. Egil főleg Izland és Dánia között portyázott, s az is megesett, hogy az Angol király szolgálatában űzte-gyilkolta a skótokat. Mai szemmel nézve tényleg meghökkentő a történet kendőzetlensége, s ha úgy adódott, hogy nekünk ezt a XXI. században adatott olvasnunk, csendben megjegyzem, hogy a legvéresebb fantasy-történetek vidám lányregénynek tűnnek az Egils saga mellett.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!