+ Irodalom

Hogyan vezeti a világot újabb válságba a pénzügyi elit?

Nagy-Britanniát és Európát a City mintájára alakították át, és ez nem egy összeesküvés, hanem a ma érvényes ösztönzők jövő irányába történő meghosszabbítása; a legfanatikusabb bankárok játéknak tekintik a munkájukat. Ez a játék kölcsönök nyújtásából, becsomagolásából és értékesítéséből vagy privatizálásából áll. – írja Joris Luyendijk Vakrepülés című könyvében.

Ha valakinek azt mondjuk, nincs biztonságban a pénze, azonnal hegyezni kezdi a fülét. De ha kiejtjük a szánkon, hogy “pénzügyi reformok”, garantáltan lankadni kezd az érdeklődése. Vajon azért, mert manapság sok téma annyira bonyolulttá vált, hogy a velük kapcsolatos híreket már csak a beavatottak értik? Ez a kérdés motiválta a holland szerzőt, amikor az NRC Handelsblad című napilapban kísérletbe kezdett: keresett egy bonyolult témát, amelyről szinte semmit sem tudott, és feltett egy laikusokra jellemző kérdést. A beavatottak örömmel álltak rendelkezésére, és az olvasók is értékelték, ha egy témához azon a szinten nyúl az újságíró, amelyen ők állnak: azaz közösen, a nulláról indulnak. Joris Luyendijk antropológus végzettségű oknyomozó újságíró ugyanezzel a módszerrel az elmúlt néhány évben a The Guardian című brit lap megbízásából több mint kétszáz olyan emberrel beszélgetett, akik a londoni Cityben, Európa pénzügyi központjában dolgoznak. Ezek a beszélgetések nagyon különbözőek, de ha egy mondatban kellene összefoglalni a belőlük levonható tanulságot, ez lenne: senki sincs a pilótafülkében.

A Corvina kiadó Vakrepülés című könyvéből most egy részletet olvashatsz, és ha tetszett, ezen a linken megrendelheted:

Joris Luyendijk

Vakrepülés

Hogyan vezeti a világot újabb válságba a pénzügyi elit?

Újságíróként örülnie kellene az embernek, ha az általa feltérképezett világ nagyobbnak, látványosabbnak és fontosabbnak bizonyult, mint amire számított. Az újságírók és az írók versengenek egymással az olvasók figyelméért, és persze mi is ismerjük a mohóságot, még ha azt szívesebben nevezzük is odaadó szenvedélynek.

A pénzügyi világ, és ily módon a társadalmunk szívében rejlő érdekkonfliktusok és perverz ösztönzők minden bizonnyal a jövőben is számos címoldalon olvasható újságcikket ihletnek majd, de ez engem korántsem tölt el örömmel, mert nemcsak egy sikerre áhítozó író, hanem állampolgár is vagyok. Amikor látom, mennyire ingatag, amorális és robbanásveszélyes a világ pénzügyi rendszere, és hogy az szinte mindenütt és mindenre hatással van, egyszerre érzek kétségbeesést és egy fajta hányingert. Hogyan lehet a rendszer működését kijavítani vagy legalább ellenőrzés alá vonni?

Ha lényegesen magasabbak volnának a tőkepufferek, mindjárt jóval biztonságosabbakká válnának a bankok, de a bankok egész világra kiterjedő lobbija még egy ilyen viszonylag egyszerű intézkedést is meg tud hiúsítani. Az pedig fel sem vetődik, hogy legyen egy hiteles alternatíva egy következő krach utáni helyzetre. A bankok a következő krachot is megnyerik, feltéve, hogy egyáltalán sikerül megint úrrá lenni a káoszon. Ilyen értelemben jobb lenne, ha „2008-as majdnem-krachról” beszélnénk. Az igazi krachot ugyanis sikerült elhárítani – jó sok pénzzel és szerencsével.

Így állunk tehát a „Lehman” után hét évvel, és közben a City sem tétlenkedik. Néhány bankárnak az a munkája, hogy a lehető legtöbb pénzt kölcsönözze az európai polgároknak, vállalatoknak és állami szerveknek. Mások pedig bonyolult eszközökkel abban segédkeznek ezeknek a polgároknak, vállalatoknak és állami szerveknek, hogy el tudják rejteni vagy adni ezeket az adósságokat, hogy azután a bankok még több kölcsönt értékesíthessenek. Ha kipukkan a buborék, újabb bankárok tűnnek fel a színen, és azt javasolják, hogy privatizálások sorával tömjék be az állami költségvetésben keletkezett lyukakat.

Nagy-Britanniát és Európát a City mintájára alakították át, és ez nem egy összeesküvés, hanem a ma érvényes ösztönzők jövő irányába történő meghosszabbítása; a legfanatikusabb bankárok játéknak tekintik a munkájukat. Ez a játék kölcsönök nyújtásából, becsomagolásából és értékesítéséből vagy privatizálásából áll. Minél sikeresebbek ebben, annál magasabbra emelkednek a karrierjük és önképük szempontjából meghatározó ranglétrán.

És a helyzet csak tovább radikalizálódik, mert a pénzügyi szektorból, illetve általában véve a nemzetközi vállalati életből eltűnt minden szív és érzés, illetve minden, ami emberi! Ahogy az egyik olvasó írta: „Ahonnan kihal a szeretet, ott csak a mindenáron való győzni akarás marad.”

A világ pénzügyi rendszerében uralkodó teljesítménykultuszban szinte már szociáldarwinista hangok szólalnak meg. A hidegvérű hüllőkkel dolgozó fejvadász ezt igen figyelemreméltó módon írta le: „Az új pénzügyi elit számára a szolidaritás már nem egy adott országhoz kötődik. A Cityben dolgozó, magasan képzett profi bankárt sokkal több szál fűzi a Hongkongban, New Yorkban vagy Rio de Janeiróban dolgozó magasan képzett kollégáihoz, mint egy Manchesterben vagy Birminghamben élő, monokulturális, csupán az anyanyelvén beszélő tanárhoz vagy ápolóhoz.”

A fejvadász előszeretettel élcelődött azon, hogy a progresszív The Guardiannek dolgozom, majd kicsit hamiskás mosollyal ezt mondta: „A baloldal az országban mindenkitől szolidaritást követel, tehát azt, hogy jobban adóztassák meg a gazdagokat, akik aztán ily módon segítik majd kevésbé tehetős honfitársaikat. De a szolidaritás a nemzeti mi-érzésben gyökerezik, amelyre a baloldal mindig is allergiás volt; a nemzeti identitás sovinizmust és nacionalizmust von maga után, azokhoz pedig szélső-jobboldali csőcselék társul. Mégis csak van valami ironikus abban, hogy a posztmodernisták és számos baloldali gondolkodó állandóan arról győzköd bennünket, hogy a nemzeti összetartozás-érzés csupán „konstrukció”, hogy a hagyományokat egyszerűen csak kitalálták, és az országok „népjellege” a fantázia szüleménye. Barátságosan rám nézett, és kiosztott egy utolsó pofont: „Nos, a globális elit pontosan ugyanígy gondolkodik erről.”

*

Kicsit elbizonytalanodtam, mondta valaki, miután elolvasta e könyv első változatát, és én magam is elgondolkodtam azon, megjelentessem-e egyáltalán ezt a könyvet. Mire jó az, ha a végén ott áll az olvasó, és csak tehetetlen félelmet, dühöt és elkeseredést érez?

De a pénzügyi világ valamilyen módon mindannyiunk életében jelen van. Ha nem is akarjuk, hatással van ránk. A pénz az a társadalomnak, ami a vér a testnek. A túl sok vér, a túl kevés vér, a vérkeringési zavar… ezek mind katasztrofális következményekkel járhatnak, így az semmiképp sem választási lehetőség, hogy tudatlanságból, vagy mert nem akarunk szembesülni a valósággal, csak állunk tétlenül.

Éveken át dolgoztam arab diktatúrákban, és az ott élő emberek legfeljebb csak annyit tudnak tenni, hogy lehorgasztják a fejüket vagy fegyveres ellenállást szerveznek. A népfelkelések előbb-utóbb zátonyra futnak: vagy leverik őket, és az ilyen országokban az ellenzék illegalitásba vonul, börtönbe kerül vagy száműzetésbe kényszerül.

A diktatúrában tehát nemigen vannak eszközök az emberek kezében, Nyugaton azonban olyan kormányzati forma van, amely képes rá, hogy saját hajánál fogva kihúzza magát a mocsárból. Jogosnak tartom, ha a nagy pártok mai politikusairól cinikusan beszélünk. Ha valóban rendbe akarnák tenni a világ pénzügyi rendszerét, már bőven lett volna rá alkalmuk, hogy e szándékuknak tanújelét adják.

Az azonban dőreség, ha magát a politikát is leírjuk A demokratikus berendezkedés kínálta a múltban, és kínálja a jövőben is a legjobb esélyt arra, hogy az egyszerű polgárok békés úton visszaszerezzék a világ pénzügyi szektora feletti ellenőrzést. Magának a szektornak is ez adja a legtöbb esélyt arra, hogy megreformálja önmagát. Mielőtt még nem késő.

Egy ilyen váltás óriási feladat. De az elmúlt kétszáz évben a Nyugat már többször is képes volt rá, hogy sikerrel újradefinálja magát. A rabszolgaság megszüntetése és a nők emancipációja sokkal mélyrehatóbb társadalmi változásokat követeltek, mint amelyekre napjainkban a pénzügyi szektor átalakításához lenne szükség. A politikával szembeni cinizmusból leginkább a cinikus politikusok profitálnak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top