+ Irodalom

Az emberek jelentős része túlsúlyos, de van megoldás

A túlsúlyos emberek önsanyargatás nélkül fogyhatnak, a soványakban pedig a szolidaritás érzését erősíti, végre megtudják, milyen borzalmas dolog az a fogyókúra.

A XX. SZÁZAD FURCSA TÖRTÉNETEI MAGYAR SAJTÓCIKKEK ALAPJÁN – 1916

október, Anglia – Egy csillagász rászánta magát, hogy megvizsgálja Arisztotelésznek azt az állítását, amely szerint mély kútból, bányaaknából vagy magas kéményből nappal is látni a csillagokat. Halált megvető bátorsággal szállt alá aknába és kútba, kémények torkába, de állítása szerint nem látott egyetlen csillagot se. Ám ez koránt sem bizonyíték, mondta, mert minden állítás igazsága a kimondás időpillanatához tartozik.

október, Olaszország – A vándormadarak nem olvashatták a hadijelentésekben, hogy nemrég kezdődött a 8. isonzói csata, ezért meglepődve látták, hogy vérben, tűzben és füstben úszik falu, hegy és mező, ami eddig csodálatos vonulási útvonaluk volt. A madarak megrettenve fordultak vissza a hideg Alpesek felé, ahol százezerszám estek áldozatul a hadtáp grandiózus nyersanyagigényének.

október, Dánia – Koppenhágában 180 család közel 600 gyermekkel vált hajléktalanná, kiürített községi iskolák termeiben helyeztek el őket. Egy teliholdas éjszakán nem bírt aludni egy tízéves forma kislány, s csöndesen körbejárta az iskolát. A falakon képek és ábrák, a földön alvó emberek, mintha majd reggel venné kezdetét a nagy oktatás.

november, Csehország – A prágai nőegyletek offenzívát indítottak a divat új őrülete, a krinolinviselet ellen. Azt a hasznát sem voltak hajlandóak elfogadni, hogy ezekben az ínséges időkben még a legaszottabb hasú, alulélelmezett nő is olyan duzzadtnak és jóllakottnak látszik benne, mint egy bájos hordó.

november, Franciaország – A Santé börtön, ahol az elítélteket tartották a kivégzésig, fönnállása óta nem kvártélyozott el egyszerre öt embert, ráadásul öt külföldit. Egy német és két spanyol kémet, valamint két belga gyilkost. E számszakilag ritka esemény híre bejárta az országot. A hazafias érzelműek szerint legalább egy franciának lenni kellett volna köztük.

november, Nicaragua – Az asszony egy papírlapot fedezett fel a bokor tövében, fölemelte, de nem tudta elolvasni. Egy egyiptomi professzor tanulmányának egyik részlete volt, amelyben statisztikát közölt a világ állatkertjeiről. A világon 168 állatkert közül 20 Németországban működik. A nő összehajtotta a papírt és eltette, hátha jó lesz még valamire.

december, Németország – Berlin utcáin kialudtak a reklámtáblák. Kihunytak a háztetőkön és utcasarkokon villogó pezsgős palackok, üstökösök, a szakadatlanul forgó tűzkerekek, a nagy, fényes kezek, amelyek a mellékutcában lévő varietéket mutatták. Az éjszaka fényei úgy tűntek el, mint a folyóba dobott franciaágy.

december, Magyarország – Nagyváradon hatósági bőrközpontot és gyorstalpalót hoztak létre, hogy lenyomják a bőrkereskedők és cipészek elszabadult árait. Az egyik gyorstalpaló helyiségben egy kisfiú várakozott a cipőjére, a kályha mellett melengette átfagyott lábait. Most már egészen biztos volt benne, hogy cipész szeretne lenni, legalábbis télen.

december, Anglia – A londoni pékek a háborús állapotokra való tekintettel hadikenyeret sütöttek. Az összetételéről sokféle találgatás keringett, de abban a legtöbben megegyeztek, hogy a háború végülis jót tesz az egészségnek, mert a túlsúlyos emberek önsanyargatás nélkül fogyhatnak, a soványakban pedig a szolidaritás érzését erősíti, végre megtudják, milyen borzalmas dolog az a fogyókúra

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top