Nem szolidarít a migránsarcú lány

songoro_fatime_6

A képen látható mikrofonsérós lánynak köszönhető, hogy mára burjánzani kezdtek a rögtönzéses muzsikálás alkalmai, a jam sessionök Budapesten. Sőt, Songoro Fatime hatása egészen Kolozsvárig elér. A kvótakampány ennek ellenére megtette a hatását: megkapta már, hogy „rohadt migránsként” takarodjon „haza”. A Mandiner megkereste a fiatal, egyre elismertebb szaxofonost és zeneszervezőt, hogy megtudjuk, ki fia borja, mennyire migráns… Kiderült, hogy semennyire. Ő egy magyar lány és kész. Portrénk.

Mikrofon van nem csak a kezében – a fején is. Hatalmas afroséró. Szaxofonnal a nyakában első blikkre pont olyan, mintha valami New York-i klubból érkezett menő vendégzenész lenne itt, a pesti éjszakában, csakhogy tökéletes magyarsággal közli, ki jöjjön fel a színpadra, ki menjen most már inkább.

Aztán zenél ő is. Dobos, bőgős, billentyűs, gitáros, meg a rezesek – rögtönöz mindenki, de valahogy mindig összeáll a dolog. A város fiatal zenészkrémje van itt főleg, jazzisták, tanult arcok a Kőbányai Zeneiskolából meg a Zeneakadémiáról, de jöhet bárki, aki bírja az iramot. Tudni kell felmenni a színpadra, de lejönni is – negyed óránál többet nem nagyon illik villogni. Más is kapjon teret. Beugró nincs: se a közönségnek, se a zenészeknek. Egyszerűen odamész a hangszerrel, vársz egy kicsit, fölmész a színpadra és játszol: tök ismeretlen, gyakran félelmetesen jó muzsikusokkal.

A nyári hónapok kivételével úgy két éve minden kedd éjjel ez megy a Dob utcai Lámpás klubban, a Song-Óra fantázianevű alkalmakon. Az idei évadnyitány ittjártunkkor van éppen, szeptember 13-án. Nem véletlen szódobálózás egyébként az esemény neve: az egész jam session-láz elindítója, megszervezője Songoro Fatime, azaz Fati, ez a bizonyos mikrofonsérós, fekete lány.

(…)

Rögtön kiderül, hogy cseppet sem migráns. Budapesten született 1989-ben, hála a kádárizmus afrikai fejlődő országokat segítő ösztöndíj-politikájának. Fatime apja építőmérnök-hallgatónak érkezett a Műegyetemre. Az ösztöndíjasok annak idején afrikai klubot hoztak létre, Fati pedagógus édesanyja pedig szerelmes volt az afrikai kultúrába. Aztán nem csak a kultúrába. Először egy kongói ösztöndíjasba, házasság és gyerek is lett belőle, aztán pedig egy Tanzániából érkezettbe: ő lett aztán Fati és két testvére (báty, húg) édesapja.

„Sok ösztöndíjast aztán erőszakkal visszaküldtek a diplomaszerzés után, hogy menjen csak, építse a hazáját – vannak barátaim, akiknek ezért nincs itt az apjuk. Az én apám szerencsére maradhatott.” Fati történelmi időkbe érkezett, mint mondja, egyidős a rendszerváltással. „Megszülettem, aztán másnap újratemették Nagy Imrét.” Budafokon élt a család, Fati apját szerette a közösség, a gyerekek soha nem is jártak Tanzániában, a szuahélit sem tanította meg nekik.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!