Boris Vian – Müller Péter Sziámi: EGY SZNOB
Egy sznob… egy sznob…,
mert nálam még nem volt nagyobb!
A turkáló az otthonom,
az egyedit, azt kutatom,
s az eredmény, az döbbenet,
lesnek az emberek!
Egy sznob… az vagyok, sznob!
S míg léteznek sznobok,
csak velük sznobulok.
Egy tört selyeming, egy szőrmecipő,
Egy cuki zakó, egy vadállat tüllnyakkendő…
A rubin a trend, nem fönt, de itt lent,
a körmöm fekete.. s a kalap lesz a teteje!
A mozi nekem: az norvég legyen!
S a bárban aztán gint iszom a mozi után.
Nincs májbajom már… a divattal jár:
gyomorfekély… s a bulvár rólam beszél!
Én sznob… vagyok…,
A nevem Patrick, vagy inkább Bob!
És boldogít, ha lovaglok,
mert imádom a lószagot!
Csak csúnya nőket szeretek,
s nevet nem jegyzek meg.
Mert sznob… az vagyok én… sznob!
A szerelem nekem
bizarr és más legyen!
És összejön még tán péntekenként
egy sznob estebéd, és ott a sznobizmus a tét:
van kokain is, (de) ha szippantunk is,
nem elég snobbish, a tutti egy kis curry-s rizs!
A lakás dizájn, nincs ízléshiány,
a kandallónál minden plafonig füstben áll.
Egy tévém is volt, de úgy untatott,
a hátlapot bágyadtan bámulhatod.
Én sznob vagyok,
a vírus már jól elkapott.
Csak Zsagüárral koccanok,
az ágyikómban nyaralok,
rém fontosak a részletek,
s én örök sznob leszek!
Nagy sznob, még annál is nagyobb, igen!
S ha meghalok, legyen
Dior szemfödelem!
