Boris Vian – Galambos Attila: SZÍVPECÁZÁS
Én nem akarok szívekre pecázni már.
Anyuka, nézd, csak sírok!
Jó, rendbe’ van, egy csaj miatt elázni kár…
De kikészítenek a kínok.
Volt egy nőm, egy szép ribi.
Tőlem egyszer csak lelécel…
Elvitte egy rossz strici,
Én meg forgolódok éjjel.
Én nem akarok szívekre pecázni, nem!
Az mire jó, ha rángat?
A boldogságnak vége, ha nincs szerelem.
Marad, ami volt, a bánat.
Fernand bácsi restijét
Látogassuk meg de gyorsan.
Hangol már a klarinét.
Üldögélek egy kicsikét.
De itt is minek szívekre pecázni, mondd!
Anyám, micsoda szép lány!
A szeme kéken csillog, az ajka meg rőt.
Még sose láttam ezelőtt.
– Táncol egyet, madmazell?
Látja, búsul ez a marha!
– Sajnos én még szűz vagyok.
– Nem kell itt, aranyom, a blabla.
Nem akartam szívekre pecázni ma,
De maga csinos… De tényleg!
És felesleges engemet leráznia,
Mellé soha nem beszélek.
Jobb lesz ott a lomb alatt!
Drága lehetett a blúzod…
Attól félek, elszakad,
Dobd le, aztán dobd el magad.
Ma nem akartam szívekre pecázni én,
Te huncut, jól kifogtál!
A feneked oly édes, a cicid kemény.
Honnan szedted őket, mondd már!
Túl sok dolgunk nincs ma már,
Töltsd el velem ezt az éjjelt!
Add a szíved, kismadár!
Lásd, az enyém nem is fáj.
Ma nem akartam szívekre pecázni, de
Horogra akadt a zsákmány.
Hát jóllakatom éhes kis csalim vele.
Ölelj szorosan, te lány.
Ölelj, ahogy bírsz, te lány.
Ölelj, te kis szép zsivány.
