Boris Vian – Karafiáth Orsolya: ÜSS HÁT, JOHNNY!
Ülve jobb volt, állva semmi,
Seggdugasz kis pasas volt.
Amúgy rendben, egynek jó lesz–
oké ez van, ma ez jutott.
A hónaljszőröm épp eléri,
Mokány ürge, de gusztusos.
Figyelj haver, itt a puncim,
Csak hozzad a durva állatot!
Üss hát – Johnny Johnny, Johnny,
Marjál belém – így!
Tépázz Johnny Johnny Johhny.
Ne fogd vissza vágyaink!
Úgy vetkőzött mint egy gyerek,
zoknija csíkos, sárga, kék.
Nézett bután, szélütötten,
nem értette, mi kéne még.
Idegesített, felpofoztam!
Hátha végül ebből ért.
Szétharaplak, porbafingó!
Rávicsorogtam próbaképp.
Bánts még, Johnny, Johnny, Johnny
Öklöd kemény – kell!
Kínozz, Johnny, Johnny, Johnny
Ez ám a láng, eméssz el!
Láttam alig leng a zászló.
hát szidni kezdtem, durva mód.
Impotens vagy? Gyenge féreg?
S ez még kissé enyhe volt.
Állj le kislány, így rivallt rám,
Tényleg állat kell neked?
Jól van édes, megkaphatod!
Kidíszítem a képedet!
Ez fáj – Johnny, Johnny, Johnny!
Lábbal nem ér! De!
Állj le, Johnny!
Ezt akartad, hát nesze!
Apró testén, kicsiny lábán
újra az öltöny, kis cipő,
Sietős léptek, kong az udvar,
kék-zöld én, és vidám ő.
Nincs is vállam, ég a hátam.
Mi maradt csak? A fájdalom!
Egy disznó miatt megtanultam,
hogy soha többé nem mondhatom:
Üss hát – Johnny Johnny, Johnny,
Marjál belém – így!
Tépázz Johnny Johnny Johhny.
Ne fogd vissza vágyaink!
