Amanda Vaill könyve, a Hotel Florida nem nélkülözi a magyar vonatkozásokat, viszont – lévén szó külföldi szerzőről – eszébe sem jut a szükségesnél nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek. A szerző már a könyv előszavában tisztázza a műfaji kérdéseket, az indítékokat és a módszert:
„Háború idején nagyon veszélyes megírni az igazságot – mondta Ernest Hemingway –, és kideríteni ugyancsak nagyon veszélyes.”
A Hotel Florida erről a veszélyről szól, s arról, miképpen szembesül vele három pár – Hemingway és írótársa, Martha Gellhorn, a két fotós, Robert Capa és Gerda Taro, valamint a tájékoztatási tisztviselők, Arturo Barea és Ilsa Kulcsar –, akiknek útjai Madridban keresztezik egymást, miközben a spanyol polgárháborúról tudósítják a világot. Szól másrészt arról, hogy vajon számukra – egyenként, mindegyikük számára – végül is ugyanolyan fontos lesz-e megélni az igazságot, mint elmondani a világnak, egymásnak és önmaguknak.
A spanyol polgárháború 1936-tól fogva, amikor is jobboldali, konzervatív lázadók katonai zendülést robbantottak ki a megválasztott baloldali kormány ellen, afféle történelmi lobbanáspont: ahogyan egyik legszenvedélyesebb propagandistája, Claud Cockburn írta önéletrajzában, úgyszólván senki sem „érthet egyet semmiféle, Spanyolországra vonatkozó általánosítással – bárkitől származzék is az. Azoknak az általánosításoknak körülbelül a felével, amelyeket akkoriban megfogalmaztam, én magam sem értek egyet.” A háború, amely látszólag a gazdagok és szegények közti küzdelemként kezdődött, ideológiák világméretű összecsapását jelenítette meg – és gyorsan alá is rendelődött ennek az összecsapásnak –, amely mindössze hónapokkal a spanyolországi ellenségeskedések befejeződése után, a második világháborúban jutott csúcspontjára. Ilyen légkörben az igazság és a hamisság közti mezsgye olykor rendkívül keskeny: lehet, hogy akit barátunknak hiszünk, valójában az ellenségünk, és az igazság az életünkbe (vagy valaki máséba) kerülhet.
Amikor Robert Capa Hemingway-jel vadászott
Az újságírók számára különösen kockázatos volt ebben a közegben mozogni, ők közelebbről és alaposabban számolhattak be erről a háborúról, mint bármely korábbi konfliktusról, így az 1914–18-as első világháborúról is, amelynek során (mint Philip Knightley a haditudósításról szóló, The First Casualty – Az első áldozat – című fontos munkájában kifejti) a tudósítókat és a fotográfusokat kitiltották az arcvonalból. Mivel azonban immár olvasók, nézők és hallgatók milliói jutottak hozzá a hírekhez az új médiumok – a rádió, a dokumentumfilm, a filmhíradók és a képes magazinok – révén, Spanyolország olyan hellyé lett, ahol hírnévre, sőt vagyonra is szert lehetett tenni. Azok azonban, akik a munkát végezték, gyakran idegen állampolgárok, kívülállók voltak, amikor pedig a háború véget ért, ha megúszták élve, hazamehettek, és élvezhették a megszerzett hírnevet vagy anyagi javakat. Ha így vagy úgy eltorzították az igazságot, nemigen kellett valós következményekkel szembesülniük. A spanyolok, legalábbis a vesztes oldalon állók, nem voltak ilyen szerencsések.
A Hotel Florida nem a spanyol polgárháború története; ilyen műből sok született, a témához minden ideológiai oldal hozzátette a magáét, nekem pedig nem állt szándékomban egy újabbal előállni. Munkám nem más, mint hat főszereplőm és néhány, hozzájuk szorosan kapcsolódó személy polgárháborús élményeinek elbeszélő vizsgálata, amely megpróbál kontrasztba állított közelképeket nyújtani egymásba fonódó háborús sorsukról. A Hotel Florida narratíva, de nem tudományos elemzés, nem elbeszélő próza, de még csak nem is regényszerű. Rekonstrukció, amelynek alapjául publikált és publikálatlan levelek, naplók, illetve személyes beszámolók, hivatalos dokumentumok, előkerült filmtekercsek, megbízható életrajzok, történeti munkák és a kortárs hírközlő média anyagai szolgálnak, melyekre részletesen hivatkozom a forrásokat felsoroló jegyzetekben. E források – közülük egyesek csak a legutóbbi időkben váltak hozzáférhetővé – tették lehetővé, hogy egyebütt másként bemutatott események új változataival szolgálhassak; hogy azonban megőrizzem könyvem elbeszélő jellegét, az eltérések taglalása, azok kedvéért, akik kíváncsiak rájuk, nagyrészt a jegyzetekre korlátozódik.
Emlékezés a harmincas évek költőire című versében Donald Davie megírta, miként utasította el saját, második világháború utáni nemzedéke amolyan intellektuális thrilleralapanyagként szüleik elkötelezettségeit, hogy ezek helyett cselekvésben és írásban „egy bizonyos semleges tónust” részesítsen előnyben. Ennek ellenére megfogalmazta: „De tán jobb volna, ha e ránk maradt / Póz nagyságát éreznők, bárha bosszant, / Mint nem látni a hőst a por alatt.” [Vas István fordítása.] Remélem, hogy a következő lapok lefújnak majd valamennyit e porból, és a hősök – legyenek bárkik – láthatóvá válnak.
***
Amanda Vaill: Hotel Florida- Igazság, szerelem és halál a spanyol polgárháborúban – Park Kiadó, 2015 – 572 oldal – ISBN: 9789633551875
