(Természetesen az alábbi sorok kizárólag a személyes álláspontomat tükrözik, s nem vonatkoztathatók senki másra.)
Egyetértek a Hóman-szobor tervével, a terv köztudatba emelésével, de tiltakozom a szobor felállítása ellen!
Hogy is van ez?
A szoborállítási tervek, és azok megvalósítása – ideértve a megvalósítást módját is – pontos képet ad a magát keresztény nemzetiként meghatározó társaságról. Nem árulnak zsákbamacskát, nem – vagy egyre kevésbé – köntörfalaznak: azt teszik, amit szerintük tenniük kell, és ez jó. Nem azért jó, mert azt gondolnám, hogy bármiben igazuk van, hanem azért jó, mert viszonylag könnyen dekódolható az üzenet… Nem volt ez másként Szentmihályi Szabó Péter esetében sem.
A szoborállítási tervek és temetési bújócskák azért is jók, fontosak és hasznosak, mert szokatlan összefüggéseik furcsa helyzetet teremtenek, és újfajta környezetet az tanuláshoz, ami példátlan lehetőségeket rejt. Wass Alberttel a rendszerváltás óta tele vannak a könyvesboltok, s be kell vallanom, elolvastam néhányat a művei közül, míg megszületett bennem a „népnemzeti ponyva” definíciója. Igazában eszembe nem jutott, hogy egy harmadrangú író politikai szerepvállalásával foglalkoznom kellene. A kultusz kibontakozása és az emiatti tiltakozás nem csak arra ébresztett rá, hogy Wass Albert nem volt egy matyóhímzés, de megteremtette a tájékozódás lehetőségét is. A közéletben felbukkanó, politikával (is) átitatott diskurzus választ adott azokra a kérdésekre is, melyeket – szégyen-gyalázat – magamtól nem jutott eszembe feltenni.
- Szent Wass Albert, irgalmazz nékünk!
- Mit kérdezett Wass Albert a szögesdrót másik oldaláról?
- Beszélő Wass Albert-szoborral riogat az egri polgármester
Valahogy így jártam Nyírő Józseffel is, akiről tudtam, hogy kiugrott pap volt, olvastam tőle veretesen szép mondatokat, mégsem volt bennem annyi éberség, hogy a minősíthetetlen politikai szerepére ránézzek magamtól…
A Szabadság téri emlékmű is azért volt – bocsánatot kérek a kifejezését! – izgalmas, mert olyasfajta információkat hozott mozgásba, melyek addig nem megfelelő súllyal szerepeltek a közbeszédben! Felállítása pedig lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a témák az életünk részévé legyenek.
- Mi legyen a megszállási emlékművel?
- Monhor Viktória torka szakadtából üvölt a német megszállási emlékmű előtt
- Fischer Ádám kórust vezényelve tiltakozott a megszállási emlékműnél
- Szobrot hajnalban nem állítani, hanem lopni szokás
A Hóman-szobor terve is ettől fontos. Aki kicsit is figyelt a suliban, az tudja, hogy Hóman Bálint és Szekfű Gyula közösen írt történeti munkái fontosak voltak, s arról is hallhatott valamit, hogy Hóman Bálint miniszterkedett abban a – jelzőkkel sokféleképp körülírható – korszakban.
A szoborterv – minden gyalázatosságával együtt, ebben az összefüggésben, számomra – fontos és jó, ahogy a szobor elleni tiltakozás is az. S ha esetleg megint nem sikerül megakadályozni egy ilyen műtárgy felállítását, az nem a tiltakozókat minősíti.
Azt még nem tudom, hogy a mostanában emelt szobrok megférnek-e majd egy placcon azokkal, akiket már a Szoborparkba juttatott a történelem, de ha nem, akkor legfeljebb szükség lesz egy másik Szoborparkra… valahol jobbra a mostanitól.
***
Sokan azt mondják, hogy a szoborőrület csak gumicsont, amit azért kaptunk, hogy ne figyeljünk a fontosabb dolgokra. Szerintem nincs igazuk, mert ezek (is) fontos dolgok.
