Írta: Kiss J. Zoltán
Az első mondás: Lazíts és aktívan, éberen is pihenj, mert akkor kerülöd el legjobban a megpróbáltatásokat. (A jó munka általában nem is megpróbáltatás.)
Második mondás: Kerüld a konfliktusokat, mert azok felemésztenek. Az elemi folyamatok konfliktusa mindig az intenzitás növekedésének igényével jár. A forralás például egy konfliktus, és forraláskor a víz vagy buzog, vagy elpárolog.
Harmadik mondás: A vízpart, a homok, a hegy, a gyógyvíz regenerál, mert energia többlete van, amit odaad, mert minden vágya az, hogy segítsen – az elemi világ önzetlen és jó szándékú.
Negyedik mondás: Művelj földet! A földi gravitáció kvantumhatása feltölt, de ahhoz valójában érintkezned kell a föld felszínnel, bárhol is vagy. Az érintkezés legjobb módja a földművelés. Elég az is, ha csak virágos kerted van.
És itt biztosan nincs vége a mondásoknak, de részemről ezek a legfontosabbak.
A családom azon mosolyog, hogy pont én mondok olyanokat, hogy lassulj le és lazíts. De hát ez jön ki hétköznapi nyelvre lefordítva a kutatási eredményeimből. És tulajdonképpen – hála a Librariusnak – öröm közreadni, mert úgy tapasztalom, hogy az élet ezeket maga is igazolja.
Az időd és így az életed nem független tőled! Nem úgy telik, hogy nincs semmi közöd hozzá.
Éppen ellenkezőleg, úgy telik, ahogyan azt te magad előidézed!
Az időd, az maga a kapcsolatod a kvantumtérrel.
Itt kell egy kis kitérő. (Ha nem akarod, ne olvasd, de rövid magyarázat, mint bizonyíték, kell.)
Van egy belső időszámításunk, aminek alapja a testi elemi folyamat felépítményünk. Ha azt vesszük, hogy a földi létünk téridejének elemi kvantum-kommunikációs sebessége hat számjegyű, és a bennünket felépítő elemi folyamatok kvantum sebességének különbsége ehhez képest ugyan nagyon kicsi, de mégis eltérő, és mi valamennyien, ha kicsi eltéréssel is, de különböző elemi felépítményűek vagyunk, akkor ebből az következik, hogy testi kvantum-kommunikációnk egyedi és különböző intenzitású.
Vagyis mi valamennyien egy-egy téridő vagyunk.
Az életünk pedig egy esemény, egy folyamat. A kvantumtér pedig itt van és abban kvantum impulzusunkkal nemcsak örök időre megmaradóan hagyunk nyomot, hanem elemi folyamat működésünkkel (vagyis életünkkel) kvantumfizikai értelemben folyamatosan kommunikálunk is.
Erre a kvantumkommunikációra most legyen elég bizonyíték az aura.
Az aurád pedig akkor fényes és kiterjedt, ha nem nyom el a külső kvantumtér intenzitása. Ez a külső kvantum tér ma már a mindennapi infrastruktúránk kvantum jeleivel van telítve vagy éppenséggel már túl is telített. Vannak szerencsések, akik belső kvantum kommunikációs sebessége még így is magasabb. De a túltelítettség szinte megállíthatatlan. És az aura így beszürkülhet és beszűkülhet.
Tulajdonképpen a belső időnk múlását az határozza meg, hogy hogyan vagyunk képesek, vagy hogyan tudjuk kezelni ezt a kapcsolatot a külső kvantumtérrel. Ha a létezéshez szükséges elemi működésed nagy intenzitású, akkor kevés belső időt kell, hogy használj az egyébként mindannyiunk számára azonos intenzitású földi téridőben, vagyis kvázi lassabban öregszel. Minél kisebb azonban ez az intenzitás hajtóerő, annál több belső időt kell az elemi folyamataidra elköltened, kvázi gyorsabban öregszel.
A működő intenzitás hajtóerőd két tényező függvénye: a kommunikációs sebességedé és az akaratodé.
A kvantum kommunikációs sebességed az adottságod.
Az akarat pedig akarat. (Az elemi világban az „akarat” bele van kódolva az elemi folyamatba. Az elemi folyamatok azért különbözőek, mert a kvantumsebesség is és az intenzitás is az adott elemi folyamatra meghatározott értékek.)
Az elemi folyamataid bárminemű plusz igénybe vétele gyorsítja a belső idő felhasználásodat. Az igénybevétel elmúlik, és úgy érezzük, minden rendben van, de a veszteség soha vissza nem tér, mert a folyamatciklusok ugyan ismétlődnek, de mindig egy kisebb és egyre csökkenő energiaszinten.
A külső kvantumtér pedig nagy úr. Az egyre növekvő külső intenzitás ellenében, egyre nagyobb intenzitás felhasználásra van szükségünk. Tartalékaink így gyorsabban fogynak. És akkor most folytasd ismét az elejétől…
Mert én tulajdonképpen azt kerestem, mi az idő definíciója. És arra döbbenek rá, hogy az idő, mint olyan, attól függ, hogy milyen az esemény kapcsolata a kvantumtérrel. Ami így együtt adja a téridőt. A plazma esetében ez végtelen nagy intenzitású, vagyis az ő téridejében ez csak egy „szempillantás”, a hidrogén-folyamat esetében pedig végtelen kis intenzitású, vagyis az maga az „örökkévalóság”. És itt vagyunk mi a kettő között. A kérdés azonban nem az, hogy plazma akarok-e lenni vagy hidrogén-folyamat, hanem az, hogy akár plazmaként akár hidrogén-folyamatként teljes értékű akarok-e lenni?
