Jászberényi Sándor: tradicionális kurd népviseletben mozogtam a frontvonalon

Tiszteletbeli pesmerga amerikai felolvasókörúton

Jászberényi Sándor író, költő, újságíró, az ELTE magyar szakán végzett, de hallgatott filozófiát és arabot is. A gonzó újságírás képviselője. Készített már interjút az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet harcoló alakulatával, valamint a Muzulmán Testvériséggel. Járt Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, Irakban, Ukrajnában. 2007-től kisebb-nagyobb megszakításokkal Alexandriában él. Cikkeiért Szabad Sajtó-, Minőségi Újságírásért és Junior Prima díjban részesült. Versei és novellái jelentek meg az Élet- és Irodalomban, a Jelenkorban, a Tiszatájban és a Holmiban. 2013-ban a Libri Kiadó gondozta Budapest-Kairó, egy haditudósító naplója c. könyvét, mely az arab tavasz történéseit taglalja Egyiptomban, míg Az ördög egy fekete kutya c. novelláskötete a Kalligram Kiadónál jelent meg ugyanebben az évben (Két részlet a könyvből: A láz, Profi gyilkosok). Angolul kiadták The devil is a black dog címmel 2014 novemberében az Egyesült Államokban.

menekültek

Annyi nyomort láttam már az évek során, hogy gyakorlatilag immunis vagyok a szenvedésre. Erről többek között a hetekben beszéltem is olyan szakemberrel, aki egyébként a Magyarországra érkező megkínzott, PTSD-ben szenvedőkkel foglalkozik, ő erre azt mondta, hogy nem ússza meg az ember az érzéketlenedést, de tudatosítania kell magában, hogy mi történik vele. Hasznos is, mert, ha lebénít a horror, nem tudsz dolgozni.

A munkám azzal jár, hogy mindig belefutok a menekültekbe, menekülttáborokba, találkozom a megnyomorított, megszomorított emberekkel, de el vagyok foglalva azzal, hogy elmeséljem a történetüket, nem jön át, tartom a távolságot, mert az ő terhüket nem tudod cipelni, segíteni sem tudsz. A legutóbb Kairóban történt, hogy konkrétan megrendültem. Egy magyar menekültüggyel foglalkozó lány megkért, hogy menjek ki a külvárosba, és találkozzak egy palesztin anyukával és a három kisgyerekével. Utólag kiderült, hogy ez korántsem volt egyszerű menet, tekintve, hogy anyuka és a gyerekek illegálisan voltak az országban és arra vártak, hogy mehessenek Magyarországra, ahol a családfő már megkapta a menekült státuszt. A legkisebb fiú, aki vagy három éves lehetett, konkrétan nekem esett, mert azt hitte, az édesapja jön helyettem. Ő még sosem látta élőben az apját.

Miután letudtam az interjút, hazamentem és arra gondoltam, az övékhez képest, nekem csupa móka az életem.

Scribe Kiadó

A 2013 végén a Kalligramnál megjelent Az ördög egy fekete kutya és más történeteket tavaly novemberben kiadták az Egyesült Államokban, az ügynököm pedig sikeresen kiközvetítette az ausztrál Scribe Publications-nak, ők megvették az ausztrál és az angliai jogokat. Ezzel az első novelláskötetem 5 országban jelenik meg és három nyelven, ami számomra a legfelfoghatatlanabb, tekintve, hogy az írást nem tekintem komoly foglalkozásnak és nem tartok sokra valakit, aki csak és kizárólag szépíró. Szóval ezek jó hírek, ősszel utazom Angliába reklámozni a könyvet, valószínűleg valamelyik kivándorolt barátomnál fogok csövezni. Hogy Ausztrália összejön-e azt még nem tudom, de remélem. És persze New York. Oda is meg vagyok hívva, csak az a kérdés, hogyan rakjuk ezt össze a munkákkal, egyeztetjük le Matt-tel a fordítómmal, hogy ő mikor tud jönni.

Egyébként roppantul szórakoztat ez a hype külföldön a könyvem körül, meg az óvodás reakciói a magyar irodalmi életnek. A publisher’s weekly az nem a litera.hu, mégis az előbbin jelent meg beszámoló a könyvemről. Ez szerintem vicces.

Pesmerga

Tavaly voltam kint Kurdisztánban (Észak-Irak), hogy az ISIS elleni kurd hadműveletről írjak. Akkor a pesmergák, a kurdok milíciája poénból elkezdtek tiszteletbeli pesmergának nevezni. A teljes titulusom az, hogy Kák Szárdár (a Szárdár a leginkább hasonlít a Sándorra a kurd nevek közül), amit a fiúk véresen komolyan vettek, pedig csak fotóztam. Mondjuk, mivel a ruháim eltűntek Törökország és Irak között, az idő nagy részében tradicionális kurd népviseletben mozogtam a frontvonalon. Idén megindul az átfogó offenzíva Moszulért, valószínűleg megint megyek.

Publisher’s Weekly

Tavaly egy méltató kritika jelent meg a PW-ben a Fekete Kutya amerikai kiadásáról, nekem meg fogalmam sem volt róla, hogy ez jó vagy nem jó, annyira nem ismerem a nemzetközi könyvpiacot. Akkor a Sárközy Bence írt rám (ő szerkesztette a Budapest-Kairót), hogy „gratulál”, meg, hogy „ez nagyon nagy dolog”, én meg nem tudtam mást visszaírni, mint, hogy köszi. Fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. Most olvastam a Bencével készült interjút, amit le is fordítottak magyarra. Szóval, biztosan szuper dolog, tényleg. Ezek szerint hírértéke is van.

golyóálló mellény

Örömmel jelentem, hogy egy III-as típusú golyóálló-mellény büszke tulajdonosa vagyok! Emellett persze még mindig hajtjuk a megfelelő felszerelést, a magyar törvények meg konkrétan meg is nehezítik, hogy ezeket az eszközöket meg tudd vásárolni. Mindemellett nem árt, ha az ember védekezik. Csúnya dolgokat lehet elkapni a fronton.

Kirkus díj:

Jelöltek az amerikai Kirkusra, ami 50 000 USD-vel jár.

Erre nagyon büszke vagyok, mert semmi közöm a dologhoz. Ilyen Magyarországon nem történhet meg. A díjak zsűrijében azok ülnek, akik az előző években voltak díjazottak, olyan szintű összefonódások vannak, hogy az irodalmi teljesítmény, már, ha van olyan, nem is játszik. Akkor díjaznak, ha lobbizol. Ezzel ellentétben egy kritikus azért jelölt a díjra, mert tetszett neki a könyvem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy megkapom, ez egy amerikai díj. Mindemellett megható dolog, tekintve, hogy ezen kívül más irodalmi díjra nem jelöltek.

Fehér Angyalok

Debalcevóban, az ukrán fronton hívják így az önkéntes felcsereket. Az 54. ezred főhadiszállásán találkoztam velük. Folyamatosan ágyúztak a DNR-esek. Arra emlékszem, hogy remegett a kezemben a kávés bögre.

Charlie Hebdo

A kultúrák harca újabb fázisába lépett. Szörnyű volt ez a terrortámadás, a reakciók rá pedig még szörnyűbbek. Konkrétan elborzaszt, ahogyan európai, liberális gondolkodók a kérdésben nyilatkoztak és, hogy a kettős-mérce intézménye mennyire durván jellemzi a világot. Egyrészt rémisztőnek tartom, azt a narrációt, hogy, ha moderálták volna magukat a Charlie Hebdo újságírói, akkor nem halnak meg, nem kellett volna az Iszlámot gyalázni. A jog és az ízlés azonban két külön dolog. Lehet, hogy személy szerint ízléstelennek tartom a Charlie Hebdo karikatúráit, de hiszek abban, hogy a modern Európa meghatározó elve a szólás, lelkiismeret és véleményszabadság. Nem kell szeretni, de tudomásul kell venni, hogy ezzel emberek élnek, még akkor is, ha nem értek vele egyet. Ha ezt korlátozzuk a vallási érzékenységre hivatkozva, akkor előbb-utóbb bele fogunk futni abba, ami konkrétan tendencia mondjuk a Közel-Keleten, hogy a vallási érzékenység nevében egész kapitális baromságok mennek keresztül. Most nem csak a pogromokra gondolok a keresztények ellen, hanem alapvetően bármire. Nem szabad az európai jogba bevonni a vallási érzékenységet, mert, annak az lesz az eredménye, hogy mondjuk „templomokat” kell ledózerolnunk, mert valakinek sérti az érzékenységét. Előfordulhat – Houellebecq már el is játszott a gondolattal. A szólásszabadságban az a jó, hogy nem a többséget képviseli, hanem mindenkit. Nem szabad alárendelni a többség diktatúrájának az európai eszméket.

Egyébként azt hiszem, hogy a terroristák elérték a céljukat. Ez jól látszik a francia társadalom reakcióin is, melyet minden jellemez, a józanságon kívül. A meggyilkolt újságírókon poénkodó tizenévesek meghurcolása „kegyeleti” okok miatt pont azt kezdi ki, ami miatt ez a merénylet történt, a szólásszabadságot.

Persze, könnyű okosnak lenni, ha valami olyasmiről van szó, ami téged maximum közvetve érint. A szólásszabadságot könnyű úgy védeni, ha nem téged gyaláznak. Azt hiszem, én is minden hibát elkövettem a saját házam táján, szóval jobb, ha nem okoskodok.

ISIS

Nagyon kevés dologra mondom azt, hogy el kell taposni és írmag nélkül kipusztítani, de a Daúla Iszlaméja közéjük tartozik. És ennek semmi köze nincs az Iszlámhoz. 2015-ben nem tűrhető el, hogy bárki is intézményesítse a rabszolga-kereskedelmet, a pénteki keresztre feszítéseket, véres és barbár show műsorokat. Ha ezt a világ hagyja megtörténni, akkor valami nagyon nagy baj van a világgal.

Ha a kereszténység nevében tennék ezt, ugyanezt mondanám. Ez nem vallási kérdés, hanem annak a kérdése, hagyható-e, eltűrhető-e, hogy államszervező erőként lépjen fel a terror, hogy erre berendezkedve új állam jöjjön létre.