+ Irodalom

Gergely Ágnes: irritált, hogy a zsidó temetőt csak Kozma utca 6-nak hívták

gergely ágnes

A hagyományok helyett mi köti össze a vészkorszak után a zsidóságot? Hogyan jelenik meg az elbeszélhetetlen és miként módosulnak a régi szimbólumok? A Kossuth-díjas költő saját műveit elemezte.

Szántó T. Gábor író, a Szombat című folyóirat főszerkesztője Trauma és utóhatás az irodalomban címmel tartott szemináriumán ezen a héten Gergely Ágnes verseivel foglalkozott, az estén maga a költőnő is megjelent.

Az első tárgyalandó vers Az ajtófélfámon jel vagy (1963) volt, amelynek a címe egyértelműen a mezüzére utal, azonban a vers kontextusában még sem teljesen ezt a szimbólumot jelenti.

Ennek a versnek és az időszaknak azonban, amiről a mű szól, nem ez a jellemzője, inkább egy istentelen világot idéz meg, amiben ennek a jelnek a szerepe egészen más, mint a zsidó hagyományban.

Szántó szerint a vers meglehetősen dacosan kezdődik:

Nincsenek emlékeim,

és ha vannak sem őrzöm őket.

Sohasem koslatom a temetőket,

nem rendít meg a szerves kémia.

gergely ágnes

Fotó: Klein László

Ez a kezdés sok mindent tagad. Az emlékeket, az emlékőrzést, temetőjárás szertartását és a megindultság élményét. Miért nincsenek emlékek? Miért nem őrzi őket a vers elbeszélője? Teszi fel a kérdést Szántó.

Mert annyira fájdalmas

– feleli az egyik résztvevő.

gergely ágnes

A költőnő felolvas. A szerző felvétele.

A szemináriumon megjelent hallgatóság egyébként nagyon aktív, verseskötetben követik a szövegeket, válaszolnak a kérdésekre, mint az iskolában és közösen gondolkodva megosztják egymással véleményeiket és észrevételeiket. Az alkalom különlegessége, hogy a tárgyalt költő ott ül Szántó jobbján, időnként felolvas egy-egy részletet, vagy reflektál a hallottakra, kiegészíti az elemzést.

De térjünk vissza a versre. Az 1963-ban megírt Az ajtófélfámon jel vagy egy traumát jelenít meg, az apa hiányát, egy olyan apáét, akit a második világháború idején, munkaszolgálatra távozva lát utoljára a vers beszélője. Ez az élmény tör át a vers folyamán.

A versben a traumaelhárítás mechanizmusa jelenik meg. A vers beszélője egy fiatal személy és ebből következik ez a dacos hangnem. Az ember fiatalon egy ilyen típusú veszteséggel kevésbé tud, kevésbé akar szembenézni.

– elemez Szántó, aki úgy véli, hogy az ember egy érettebb korban már könnyebben szembenéz a szülők elvesztésével, de ez a fiatal beszélő még élni akar, nem enged az emlékek nyomásának, elhárítja az emlékezést magától.

gergely ágnes

Fotó: Klein László

De néha így november táján

ha köd van és a nyirkos ablakok

mögött levegő után kapkodok,

anélkül, hogy alakod látni tudnám,

a vegetatív emlékezés útján

fel-felszivárog egy mozdulatod.

Szántó szerint a fojtó hiány, a fuldoklás az elbeszélhetetlen élmények egyik sajátos megjelenése. A trauma tapasztalata nem illeszthető be semmilyen narratív sémába. A vers vége felé Szántó újra felteszi a kérdést, hogy mit jelenthet pontosan a cím.

Ezen az ajtón nem a Mezüze lesz a jel, ami a zsidóságra utal, hanem a meggyilkolt apa lesz az emlékeztető. Itt a zsidóságnak már nem csak az a tartalma, ami a tradíció szerint, mert a vészkorszak emléke kizökkentette ezt a családot a hagyományból és a tradíciók átadásából. Kizökkent az idő.

– válaszolja meg kérdését Szántó, aki még ennél is továbbviszi az értelmezést. Szerint a zsidóság tartalma bizonyos értelemben már nem a vallás, az istenhez való viszony lesz, hanem a gyász, ami a vészkorszak utáni irodalomnak egy gyakori motívuma.

A gyász emlékezete köti az utódokat és a túlélőket a zsidósághoz, nem pedig a vallási, kulturális örökség pozitív teljessége. Élet és szentség helyébe a halott emlékének őrzése lép. Ez pedig egy nagyon erős kötelék, ami miatt nem lehet szakítani a zsidósággal.

– véli Szántó.

gergely ágnes

Fotó: Klein László

Elemzésre került a Temető Pannóniában (1981) is, ami egy keserű de inkább ironikus mű. Mielőtt Szántó bármit is mondana, maga a szerző szólal meg.

Nem biztos, hogy ma megírnám ezt a verset. De amikor írtam, a nyolcvanas évek elején, akkor hatalmasodott el az a csúf szokás, hogy a gyászjelentésekbe nem azt írták, hogy zsidó temető, hanem csak Kozma utca 6. Ez engem nagyon irritált és megpróbáltam játékos formában megtámadni ezt.

– vall Gergely Ágnes, aki – mint mondja -, a félelmet megérti, de a szégyenkezést nem. Szerinte ez olyan, mint amikor beszélgetés közben valami miatt az emberek lehalkítják a hangjukat.

gergely ágnes

Fotó: Klein László

Nemes Nagy Ágnes szólt ránk mindig, amikor lehalkítottuk társaságban a hangunkat, és én ezt megjegyeztem, hogy ez a gyávaság jele. Ebben a versben nem halkultam el.

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Darázs

    2015-03-01 - 04:01

    Engem pedig a középszerűség zavar, az idegen lelkűség, az idegen szavak felesleges használata. És mindez egy magyar nyelven író költőtől.

  2. Darázs

    2015-03-01 - 07:29

    Szép jó napot kívánok! Pontosítani szeretnék. A középszerűség indokolatlan felemeltetése zavar. Önmagában a zsidó lét, az áldozat, a szenvedés – nem ÖRÖKBÉRLET az érvényesüléshez. Nincs felmentés, nincs kibúvó, nincsenek körmönfont, áruló-kényelmes magyarázatok. Mindenki felelős a saját sorsáért.

  3. kl

    2015-03-02 - 13:14

    Darázs, engem a butaság zavar. Most az öné, de minden olyan internetes kommentelőé, aki érdemben képtelen hozzászólni egy témához, konkrét érvei nincsenek, mert intellektuális képességei nem teszik lehetővé, a beleérzés szándéka viszont hiányzik belőle, de valamiért mégis fontosnak tartja megmutatni önnön szellemi nyomorát.
    Meg tudná válaszolni, hogy miért járatja le magát szándékosan egy kulturális oldalon? Vagy valóban nem érzi, hogy a szalonzsidózást leszámítva is milyen butaságokat írt le?

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top