Rég leszoktam arról, hogy enervált, elcseszett könyvbemutatókról írjak. Nem hiányzik, hogy a szerző megfenyegessen a tudósítás után (volt ilyen is). Unom a nyafogó-szépelgő, önmaguktól megrészegült szerzőket, a magukat másnak/többnek mutató kiadókat, az illedelmes közönséget.
Kéne egy hely hol embernek lenni
Nem kiváltság de rendbéli állapot
Ahol a jövő hozhat még bármit
Tudja s kiváltképp nincsenek önök.
Muszka Sándor erdélyi költő Fonóban rendezett könyvbemutatója üdítő kivétel volt. Ahogy maga a nemrég megjelent kötet, úgy a szerző is őszinte, nyílt és – talán ez a legfontosabb – pózoktól és maníroktól mentes. A beszélgetőtárs, Csender Levente – akik legutóbb nem prózája miatt kapott szárnyára a média – jó partnernek bizonyult, s a zenészek is szíves alázattal vették nyakukba a versek igáját. (De hagyjuk a tömjénezést másoknak.)
Muszkát a Sanyi bá című prózakötet tette „országszerte világhírűvé”, még a Fábry Show-ban is szerepelt! Ehhez képest megnyugtató, ahogy a sikert értékeli:
– Sanyi bá kicsit túl van lihegve, nagyon szeretem-imádom, mert én írtam, s magam is kacagtam, amikor írtam, de akkor is… Azelőtt volt három verseskötetem nagyjából abban a hangvételben, mint a Magányos nőknek, bukott fiúknak, csak hát nem tudott kiemelkedni, mert sok verseskötet jelenik meg egy évben. Kellett valami, ami feltornázza.
A versekben megjelenő, líraisággal összefont társadalomkritika kapcsán sem kezdett nagyívű elméletek részletes ismertetésébe. Mégis – vagy éppen ezért? – hihető volt, amit mondott:
– Nagyjából három dolog foglalkoztatott. Az egyik, hogy miért nincs erdélyi közéleti líra. Ha meg van, akkor miért nem hallatszik? Márai szerint például az embernek egy rangja van, az pedig a jelleme. Ezt komolyan vettem. Lehet, hogy nem kellett volna?
A másik, amit Király László mondott egy Magyarországon megjelent interjúban: Ne féljetek! Persze, adódik a kérdés, hogy nekünk, erdélyi magyar költőknek ilyen elődökkel, szabad-e félnünk? S ha félünk, akkor kitől-mitől? Miért nem beszélünk arról, hogy mindenkinek van legalább öt barátja, aki külföldön kényszerül megélni? Jelen pillanatban csak annyian vagyunk magyarok, mint régen a szászok voltak. Ezekről a dolgokról tudjuk, hogy nem szabad beszélni, mert mélyen át van politizálva a közélet. Ha értelmiségi vagy, és ilyen dolgokkal foglalkozol, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy nem kapsz munkát. Látom ezt, és arra jöttem rá, hogy nem tudnak csinálni velem semmit. Nincs mitől félnem. Ne féljetek.
S hogy mi a harmadik? A költészet szerintem onnan ered, hogy a szavakkal gyógyítani lehet: életeket helyrehozni, vagy tönkretenni. Ehhez képest mi, mai költők csak nyávogunk. Van-e erő még a szavakban, most, amikor nincs divatja a rímes verselésnek? Ha úgy vesszük, a vers, pláne, ha rímel, lejárt lemez, mégis én úgy látom, hogy kell erő, dallam és lüktetés, és ez maga az élő költészet.
Muszka nincs kibékülve a posztmodernnel, úgy tartja nagyobb kárt csinált, mint amennyi hasznot hajtott, „rengeteg olvasótól megszabadította az irodalmat”.
– Én azt tartom, hogy a forma a mesterségbeli tudás része, de nem szabad hagyni, hogy a mondanivaló rovására menjen. Engem meg is szóltak néhányan, hogy a verset, ha nem akar úgy szólni, ahogy én akarom, akkor egyszerűen elengedem. Ha a rím nem hagyja, hogy elmond, amit akarsz, akkor el kell engedni, seggbe kell rúgni…
(– …szíven kell szúrni! – toldotta meg a képet Erdélyi Balázs, a sződi kántor, aki gitárkísérettel adott elő Muszka verseket.)
(Jelen írás címét Muszka Sándor egyik verséből köcsönöztük.)
A könyvet Nagy Koppány Zsolt szerkesztette. A borító és a tördelés Vincze Judit grafikus munkája. A könyvben található CD tizenhárom, a kötetben is szereplő megzenésített verset tartalmaz, Orbán Ferenc és az Evilági zenekar munkája. A könyv az Orpheusz kiadónál jelent meg.
Muszka Sándor előző kötetéről itt, interjú a szerzővel pedig itt olvasható.
(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
Idejőn okosnak, s egyszer tán itt is marad a kolbászkerítés árnyékába.
Levél a párthoz
Uram én önhöz tanácsért jöttem
Kéne egy hely hol nincsenek önök
Vagyis hogy valami munka is kéne
Önök ígérték a szebb jövőt?!
Szóba jöhetne tudja akármi
Hatszázból élünk hárman havonta
A kultúrára nincs pénz s nem is lesz
Leszavazták persze hogy tudja
Kezdhetnék mondjuk plakátolással
Akiből majdan irodafőnök
Parancsra úgysem tettem még semmit
Jól teszem tudom lassan ha felnövök
Ígérem többé nem írok semmit
Nem jártatom a szájamat sehol
Látom s belátom a villanyt levágták
S elfogytak mind a kölcsönök
Szóba jöhetne tudja akármi
Megérti otthon feleség gyerek
Nem lázadok én már semmi ellen
Mit s ahogy kérnek úgy teszek
Kezdhetnék mondjuk plakátolással
S ha elküldi végre az unió a pénzt
S lesz olyan kedves és juttat belőle
Nem kell ön féljen aláírom én
S ha eljönnek értem éjjel a rendőrök
Mondja nyugodtam nem tud s nem ismert
Hozzám fogható tolvaj gazembert
S én hallgatok mélyen nyelek de nem köpök
Uram én önhöz tanácsért jöttem
Mert miben hittem az nem létezik
S nem tudom mi lesz a holnapi nappal
Fejünk fölül a tetőt ha elveszik
Kéne egy hely hol embernek lenni
Nem kiváltság de rendbéli állapot
Ahol a jövő hozhat még bármit
Tudja s kiváltképp nincsenek önök.
Munkanélküli fia verse
(Ady Endre, Proletár fiú verse ma)
Az én apám reggeltől estig,
Reménytelen lót-fut keres,
Az én apánál, nincs keserűbb ember,
Egyhamar nem is lesz!
Az én apám, bálás kabátú
De nekem boltba veszen,
Beszél nekem egy szép jövőről,
Ha külföldre megyen!
Az én apám a rendszer foglya,
Bántják, megalázzák szegényt
De egyszer majd felrúgja
A világot! Az egészt!
Az én apám, hunyászkodó, gyáva ember
Értük, ő mindent elvisel!
Kínozzák őt mind a pénzér
Villany, fűtésszámla, lakbér!
Az én apám, bús, szegény ember,
De ha nem nézné fiát,
Itt hagyná egész, bűnös
Kompániát!
2014-11-13