+ Irodalom

Csender Levente bocsánatot kért Kukorellytől, amiért megütötte

csender levente

Csender Levente szerint Kukorelly Endre elfogadta a bocsánatkérését.

Csender Levente bocsánatot kért Kukorelly Endrétől, amiért megütötte, és közleményben tudatta, sajnálja a Tokajban történteket.

Sajnálom a történteket. Kukorelly Endre írói munkásságát tisztelem, költészetét pedagógusként tanítottam. Az incidens pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség következménye volt, semmilyen személyes, politikai és egyéb oka nincs. Endrét felhívtam, bocsánatot kértem tőle, amit ő elfogadott. Amint lehet, személyesen is meglátogatom.

– írta Csender Levente az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A Tokaji Írótábor két résztvevője, Kukorelly Endre és Csender Levente Tokaj belvárosában egy szórakozóhelyen augusztus 13-án, éjjel 11 óra után összeszólalkozott, majd Csender Levente megütötte Kukorelly Endrét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Szentmártoni János, az írótábor kuratóriumának elnöke az MTI-nek az esettel kapcsolatban csütörtökön elmondta: tudomása szerint mind Csender Levente, mind pedig Kukorelly Endre több bort ivott a kelleténél. Csender Levente énekelt, Kukorelly Endre pedig szóvá tette, hogy hamis a hang, ezt követően ütötte meg Csender – vélhetően dühében – Kukorellyt, akit kórházba szállítottak.

Az ügy a Librariuson is kommentlavinát indított el, ahol a résztvevők az ügy, a szereplők és a tett súlyosságát firtatták.

(A cikk egy MTI-hír szerkesztett változata.)

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. tré-fi szerint:

    „Amint lehet, személyesen is meglátogatom.” – ezt én fenyegetésnek venném K. E. helyében.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top