Archív

Sanyi bá: székely egypercesek szóban és írásban

A székely humorból, világlátásból és tájnyelvből is ízelítőt ad olvasójának Muszka Sándor Sanyi bá című, rövid „kocsmatörténeteket” összegyűjtő, nemrég megjelent kötete.muszka sanyi b

Az általa székely egyperceseknek nevezett történetekről Muszka Sándor azt mondta: hétköznapi problémák jelennek meg bennük, átitatva a jellegzetesen székely humorral. Véleménye szerint a székely emberek túlélő ösztönének része, hogy megpróbálnak a legnagyobb tragédiából is komédiát csinálni: abszurdba átvíve a legkomolyabb dolog is nevetségessé válhat, és válik is.

A rövid „kocsmatörténetek” legtöbbjét egy jellegzetes figura, a címszereplő Sanyi bá meséli el – a szerző szerint őt úgy kell elképzelni, mint „egy sokat megélt, ugyanakkor kissé túl sok alkoholt fogyasztó, jó humorú székely öregembert.”

A kézdivásárhelyi születésű Muszka Sándor arra a kérdésre, hogy négy verseskötet után hogyan született a Sanyi bá, elmesélte: évekkel ezelőtt a Művészetek Völgyére utazva szembesült azzal, hogy a fesztiválon költeményei mellett humoros történeteket is szeretnének hallani tőle. A vonaton Budapestre tartó székely vendégmunkások voltak az utastársai, akik arról beszélgettek, mi minden esett meg velük a magyar fővárosban. „Ezután már nem volt nehéz dolgom, jó humorú emberekről lévén szó, csak le kellett jegyeznem, hogy is volt az ő történetük” – avatott be a részletekbe a szerző, hozzátéve: a továbbiakban aztán rájött, hogy ilyen történetet maga is rengeteget tud, így kezdtek szaporodni az egypercesek.

A Romániában tavaly megjelent kötethez a hangoskönyvkiadását is mellékelték, ezen Muszka Sándor adja elő székely nyelvjárásban a történeteket. A szerző elmondása szerint azt szerette volna, hogy az is ízelítőt kapjon ebből a tájnyelvből, aki még sosem hallott ilyet élőben. „Ez a szöveg így él igazából”.

fotó: transindex.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top