+ művészet & politika

Még mindig nem értjük Mókus Maxit, pedig meglestük a kampányirodáját

Még mindig nem értjük Mókus Maxit, pedig meglestük a kampányirodájátMég mindig nem értjük Mókus Maxit, pedig meglestük a kampányirodáját

Élvezhetetlen, sok ponton értelmetlen, művészieskedő, sokszor igazán teli, de aztán nyomasztóan üres pillanatokat élhettem át, és igazán sajnáltam.

Ezidáig a következő információkat tudtam értelmezni Mókus Maxival kapcsolatban.

A weboldal és a Facebook oldal alapján megtudhattuk, hogy Mókus Maxi tényleg egy mókus, méghozzá hajléktalan mókus, aki polgármester szeretne lenni a VIII. kerületben. Már a netes információkból világossá vált, hogy Mókus fiktív lény, egy abszurd alak, aki elsősorban a hajléktalan kérdéssel foglalkozik, és fiatal aktivisták segítségével igyekszik felhívni a figyelmet a problémára.

Tudtuk azt is, hogy a Mókus Maxi kampány része annak a projektnek, ami 2012-ben indult el, 20 forintos operett címmel és alapvetően a közterek helyzetével foglalkozik és a művészet számára keres szabad tereket.

A 20 forintos színház célja, hogy a monetáris peremvidékek művészeit a középosztály számára fenntartott terekbe, zónákba hívja, hangjukat hallhatóvá tegye, és a közös alkotási folyamaton keresztül megtapasztalhatóvá, kézzelfoghatóvá tegye egy új, nyitott társadalom lehetőségét. A eldobott gondolatok, tárgyak és helyek tömegesen újratermelődő hulladékaiból épül fel a 20 forintos operett szegény színháza. A projekttel ideológiákon és a társadalmi polarizáción túlmutatóan olyan közeget és közösséget keresünk, amelyben élni szeretnénk. A bizalmatlansággal bizalmat helyezünk szembe, a  szabályokkal a játékot és az alkotás örömét. A művészet számunkra nem eszköz egy cél elérésére, hanem az a terep, ahol valami új jöhet létre.

–  írja a weboldal.

Ez idáig szép és jó. Nézzük, mi történt vasárnap a kampányirodában!

Mókus Maxi kampányhajója a nyolcadik tenger szívében az Auróra utcában foglalt partot magának. A helyszínre érve egy csapat kedves fiatalt találtam az udvaron. Némi tétova bámészkodás után bekukkantottam a fedélzetre, ami már önmagában szürreális látványt nyújtott. A térben roskadásig álltak a különböző azonosíthatatlan tárgyak, a falakon plakátok, firkák, körben furcsa fények, üres palackok, egy hatalmas bevásárló kocsi, tele még azonosíthatatlanabb dolgokkal, vitorla állt a szoba közepén, bent néhány lányt láttam, akik lufikat fújtak.

Egy lánytól megtudtam, hogy a rádiós közvetítés hamarosan elkezdődik. Befészkeltem magam a nem túl nagy szoba mindentől legtávolabb eső pontjába, és vártam. Pár perccel később a lányok egyike felkiáltott:

 Csináljuk a Mókus bemelegítést!

Körbeálltak, és táncolni kezdtek. Olyan volt az egész, mint valami rituálé, a lányok azt mormolták: Most a kezemben van a mókus, kirázom belőle a mókust, most a lábamban, abból is kirázom. Igyekeztem palástolni megrökönyödésem, izgatottan vártam, mikor lesz ebből az alaktalan, értelmetlen valamiből valódi információ, valódi közeg, vagy bármi.

Fotó: Benedek Leila

Fotó: Benedek Leila

Az este további része felfoghatatlanul abszurd maradt. Mókus Maxi valójában egy sajtreszelő testű papírmasé, akinek meglehetősen komoly politikai ambíciói vannak. Kampánystábja, a hét vezéralak elmondása szerint, hatvanöt főből áll. Hogy mi a kampány célja? Nem tudom. Mi értelme van a sajtreszelő testű mókusnak? Nem tudom.

A javarészt követhetetlen előadás lényegét pár szóban, de ezer szóban is épp oly lehetetlen lenne összefoglalni. Mondhatnánk, hogy kísérleti színházat, alternatív színházat láttunk bohém fiatalokkal. Mondhatnánk, hogy ez egy abszurd forma, melynek mélyrétegeiben azért tényleg komoly társadalmi felelősségvállalás bujkál, de egyik állítás mellett sem tudnék teljes mellszélességgel kiállni.

Fotó: Mókus Maxi Facebook oldala

Mókus Maxi egyetlen követhető célja, hogy igyekszik minél több kérdést felvetni a közterek használatáról, a hajléktalanság problémájáról, a látszólagos városrehabilitációról. Az aktivisták létrehoztak már pár olyan projektet, ami valóban érdekes és akár hasznos is lehet.

Ilyen volt például a KrétaTv. A Kréta Tv lényege, hogy a kampány tagjai krétarajzokat készítenek Józsefváros járdáira. A rajzok és feliratok meglehetősen figyelemfelkeltőek és látványosak, a járdára rajzolás pedig teljesen legális, így a kampány egy nagyon érdekes új fajta médiumot hozott létre. A krétarajzok üzenetei direkt módon jutnak  el a nyolcadik kerület lakóihoz, vagy éppen az nyolcadik kerület önkormányzatához. A fiatalok elmesélték, hogy bár a környéken szinte gázolni lehet a szemétben, a krétarajzok elkészítését követően hamarosan megjelentek a közterületesek és slaggal eltüntették az összes üzenetet. Következésképp takarítócsalógatónak is jó lehet tehát a Kréta Tv: össze kell csak firkálni azt a járdát, amit szeretnénk letakaríttatni az önkormányzattal.

kréta

Fotó: Mókus Maxi Facebook oldala

kréta3

Fotó: Mókus Maxi Facebook oldala

kréta4

Fotó: Mókus Maxi Facebook oldala

kréta5

Fotó: Mókus Maxi Facebook oldala

A kampány ezen túl interjúkat is készített a nyolcadik kerületi lakókkal és hajléktalanokkal a kerület legégetőbb problémáiról. Az interjú alanyok arra a kérdésre válaszoltak, hogy mit tüntetnének el szívesen Józsefvárosból. A legtöbb járókelő a szemetet és  hajléktalanokat tüntetétnek el. A hajléktalanok pedig a romákat, akik mindent csak úgy kapnak.

Fotó: Benedek Leila

Fotó: Benedek Leila

Fotó: Benedek Leila

Fotó: Benedek Leila

Szintén érdekes és majdnem humoros pontja volt az estének a Poloska-ügy taglalása. Az egyik mókus elmondta, hogy:

Hatmillió poloska él csak a vajdahunyad utcai nappali melegedőben, de Józsefváros egész területén is rengeteg van, és persze más kerületekben is. A mi lakásunkban is él pár százezer. Az önkormányzat próbálta letagadni a poloskák létezését, mi megpróbáltuk feltüntetni őket, elsősorban a Kréta Tv-ben. Megkértük a poloskákat, hogy vándoroljanak át velünk a Mátyás térről az önkormányzat épületéhez. A poloska sétány annyira sikeres lett, hogy azóta az önkormányzat is próbál szót érteni a poloskákkal, és foglalkozni az üggyel.

Kampány vagy színház? Kampányszínház? Összefoglalva azt tudnám mondani, hogy a Mókus Maxi kampány tulajdonképpen nemes ügyért küzd. Láttani akarja a problémákat. Nem eltüntetni, hanem feltüntetni azokat. A kampány formájául azonban egy meglehetősen értelmetlen formát választottak. Értem én, hogy az abszurd helyzetet a legegyszerűbb és talán legbölcsebb abszurd módon ábrázolni, keserédes bolondozással, szürreális, talán művészi elemekkel, de a kampányszínház előadása véleményem szerint túlment az abszurdon, a szürreálison. Ha valóban van célja és oka van ennek a közösségnek, akkor ha minimálisan is, de muszáj értelmes formában közölni azt, mert értelmes közlések nélkül minden elveszíti a lényegét, létjogosultságát. Hiába értettem, mit szeretnének a mókusok kifejezni, ha maga a kifejezésmód nevetséges és amatőr volt.

Fotó: Benedek Leila

Fotó: Benedek Leila

Fotó: Benedek Leila

Fotó: Benedek Leila

Számomra nem kétséges, hogy jó dolgot csinálnak, csak éppen rosszul. Ez egy nyitott rendezvény volt, a szervezők szeretettel fogadták a gyanútlan érdeklődőket, ugyanakkor az egész rádiószínház egy borzasztóan bensőséges baráti közegnek hatott, tele belső poénokkal, amiben a gyanútlan szemlélődő inkább feszeng, mintsem gondolkozik. Inkább menekülne, mintsem belemerülne. Inkább zavartan mosolyog, mintsem elismerően bólogat.

Láttam már alternatív, kísérleti színházat, kedvelem az abszurd előadásokat, a provokatív kampányokat, tisztelem az aktivisták munkáját, de Mókus Maxi első helyen végzett életem legszürreálisabb estéi sorában, és sajnos nem jó értelemben. Élvezhetetlen, sok ponton értelmetlen, művészieskedő, sokszor igazán teli, de aztán nyomasztóan üres pillanatokat élhettem át, és igazán sajnáltam.

Nem célom senkit eltántorítani attól, hogy kitartóbban belekukucskáljon a Mókus Maxi kampány munkájába, csak figyelmeztetnék mindenkit az értelmezés nehézségeire.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top