Lehetne keseregni azon, hogy a magyar galériák nem alakítják a világtrendet, de örüljünk inkább annak, hogy legalább szorosan követik azt. Hantai Simon (1922-2008) magyar származású francia festőművész életművét ebben a pillanatban jobban ismer(het)i a nyugat-európai művelt közönség, mint a magyar, hiszen halála óta igazi sztárrá lett arrafelé. Ideje, hogy mi is megnézzük/megnézhessük közelről, mitől ennyire jelentős ennek a folyton megújulást kereső festőnek az életműve.
A május 8-ra időzített kiállítást beharangozó sajtóreggelin nem csak a Ludwigot igazgató Fabényi Júlia mesélt arról, hogy mitől különlegesebb ez a kiállítás még a párizsi Pompidou Központban tavaly bemutatott anyagnál is, de megszólalt a kiállítás létrehozásában aktív szerepet vállaló Daniel Hantai, a festő fia is.
A Magyar Képzőművészeti főiskolán – Aba-Novák Vilmos és Kontuly Béla vezetése alatt – induló Hantai életmű retrospektív bemutatásának izgalmát a szakítások és megújulások sorozata adja. A többség által ismert gyűréses-hajtogatásos (pliage) technika csak egyetlen szelet, aminél sokkal gazdagabb és színesebb a – sok egyéb mellett – szürrealista korszakot is felvonultató életmű, melynek központi kérdései a festményeket túlra, magára a festészetre vonatkoznak. Hantai festészetének spirituális, művészetelméleti és filozófiai vonatkozásai nélkül nem is nagyon lenne értelmezhető az életmű. Ha úgy tetszik, Hantai Simon művei – bizonyos szempontból – a filozófiai útkeresés állomásai. Nem véletlen szülte a2001-ben megjelent A szövegek ismerete (La connaisance des textes) kötetet, mely Hantai Simon, Jean-Luc Nancy és Jacques Derrida közös műve. (Az együttműködésre jellemző, hogy a kötet alapjául szolgáló levelezés idején készítette Hantai Simon Derrida könyvének, a Le toucher, Jean-Luc Nancy című kötetnek a borítóját.)
Daniel Hantai édesapja ’82-es visszavonulása kapcsán – amiről a jövőben megjelenő katalógusban Alfred Pacquement, a párizsi Pompidou Központ igazgatója írt tanulmányt – elmesélte, hogy az életmű sorsát nagyban befolyásoló döntésre azok után került sor, hogy Hantai képviselte Franciaországot a Velencei Biennálén. A döntés legfőbb oka, hogy Hantai nem akart részt venni abban a piaci folyamatban, ahol a galériák – befektetőkkel és bankokkal összefogva! – mesterségesen, esztétikai szempontoktól szinte függetlenül befolyásolják az árakat. Hantai nagy kockázatot vállalt az önkéntes izolációval, ahová egyetlen szakmabeli sem követte.
A májustól augusztus végéig tartó budapesti kiállítás, amelyen nagy számban kaptak helyet a Hantai család tulajdonában álló, korábban be nem mutatott képek is, azt bizonyítja, hogy Hantai Simon életműve képes felülírni a műkereskedelem pénzközpontú doktrínáit.
