+ Irodalom

Kántor Lajos akadémiai székfoglalója – exkluzív

Az aprilis 14.-i székfoglaló kettős ünnep volt: Kántor Lajos édesapja 100 évvel ezelőtt védte meg a doktoriját.

  • poszler györgy
  • poszler györgy

1968 júliusa, sőt augusztusa a romániai magyar irodalmi életben a változást ígéri, sejteti. Létay Lajos nem jár be az Utunk szerkesztőségébe, a fiatal főszerkesztő-helyettes, Szilágyi István vezeti a hetilapot. Megjelenhet e hasábokon Szilágyi Domokos korszakos jelentőségű verse, az Ez a nyár. Hajdu Győzőről mintha leperegne a Bukarestben elhangzott kemény kritika, nyilván maradni akar. És jön a Varsói Szerződés csapatainak prágai bevonulása, közben Ceauşescu Romániája különállásának kinyilvánítása. Fel kell mutatni a romániai társadalom egységét, tehát változtatásokra, akár „alsóbb” személycserékre sem kerülhet sor. Egymás után születnek a hűségnyilatkozatok, a román pártvezetés hatalmát megszilárdítani hivatott aláírások, új párttagok felvétele – olyanok kérvényeivel is, akik az évtized elején még a román állam politikai foglyai voltak. Ebbe a „felzárkózó” sorba illeszkedik a 61 kolozsvári magyar értelmiségi nevével ellátott, a lapokban szeptember 3-án megjelenő nyilatkozat, Románia bel- és külpolitikájának támogatása. Az 1968-as nyarat, így a dubčeki Csehszlovákia lerohanását át nem élt nemzedékek számára nyilván érthetetlen, hogy az aláírók közt mondhatni mindannyian itt élő, a hatvanas évek végén már felnőtt romániai magyar írók, tudósok, művészek jelen vagyunk, Kós Károlytól és Jakó Zsigmondtól, a festőművész Nagy Alberttől, a színművész Senkálszky Endrétől, a nyelvész Szabó T. Attilától, a szobrász Szervátiusz Jenőtől Bajor Andorig, Lászlóffy Aladárig, Ruha Istvánig és Szilágyi Istvánig szinte mindenki.

A folyamatokban nincs lényeges változás 1969 kezdetén.

Belelapozva az Előre, pontosabban a Vasárnap 1969. évi korai lapszámaiba, néhány Domokos Géza-jegyzetre figyelhetünk fel. 1968 folytatására – a részben új (?) helyzetben. Hetente „vasárnapi jegyzeteket” ír (ha csak valamilyen nagy pártesemény, teljes újságoldalakat kitöltő Ceauşescu-beszéd miatt el nem marad a melléklet), emlékezik, szervez, új lehetőségeken gondolkodik. Ady Endre halála ötvenedik évfordulójához közeledve, Domokos hangsúlyosan irodalompolitizál: „Országunkban talán soha ilyen széleskörűen nem ünnepeltek magyar költőt. Az RKP Központi Bizottsága titkárságának határozata – nemzetiségi kultúránk megbecsülésének újabb bizonyítéka – szabja meg ennek a nagyarányú tiszteletadásnak a kereteit.” És sorolja a megemlékezés bejelentett helyszíneit – Bukaresttől (a Köztársasági Palota kistermétől) Nagyváradig, a közbeeső állomások pedig: Kolozsvár, Marosvásárhely, Iaşi, Szatmár, Temesvár, Craiova, Zilah, Sepsiszentgyörgy.

Új kezdetekre utaló jelzések is megjelennek a Vasárnap-oldalakon. Toborzót hirdet meg Domokos (Előre, 1969. február 16.), a vidéki magyar napilapok szerzőinek bemutatkozását kezdeményezi. Az Emlék és ígéret című jegyzetben egy bukaresti Menuhin-koncerthez kapcsolódó beszélgetést idéz fel Domokos Géza; barátjával találkozik a hangverseny után, s a találkozásnak ezt a beszédfoszlányát tartja lejegyzésre méltónak: „Nincs vezéralakunk, olyan – érvelt bánatosan. – Nincs kire hallgatnunk, ki köré gyülekeznünk. Ezért a széthúzás, az acsarkodás.”

Alig telik el pár hónap, és jelentkezik egy vezéralak, aki köré – illetve majd az új kiadó, a Kriterion megalakulása, felfuttatása folytán, ami mögé – fel lehet, érdemes felzárkózni, akire, amire hallgatni érdemes. És ez Domokos Géza.

1969 őszén, tél elején mutatkoznak az első jelek, amelyek nem csupán a könyvkiadás helyzetének pozitív változását sejtetik – az erdélyi, a romániai magyar irodalom számára új lehetőségeket villantanak fel. Itt kezdődik tulajdonképpen a Kriterion-történet, összekapcsolódva Domokos Géza munkásságával.

2000-ből visszatekintve, Domokos Igevár címmel könyvet jelentetett meg a kiadó történetéről, tizenhat helyzetképben, mindazoknak szóló ajánlással, akik a Kriteriont építették – és védelmére keltek, amikor annak falait ostromolták. Hogy ez az erős vár mit jelentett Ceauşescu Romániájában, elsősorban az itt élő magyarság számára, sokan megfogalmazták: valósággal egyetempótló lett, a Bolyai felszámolása, a magyar nyelvű felsőfokú oktatás elsorvasztásának éveiben-évtizedeiben. És jóllehet számosan építették ezt a várat, védték is, amíg lehetett – Domokos Géza volt a bástya, a védők védője, egy darabig hatalmon belül, majd az ellenséges hatalommal szemben.

A történet első szakaszához tartozik a bukaresti művelődési miniszter, Pompiliu Macovei telefonhívása. Noha nyilván felső pártkörökben született meg a döntés, az emberi tényező itt – és a következő húsz évben – nem mellőzhető. A Domokos adta Macovei-portré érdemes az idézésre.

„Jól ismertük egymást, hiszen fél éve, újságírói munkám mellett – az Előre főszerkesztő-helyettese voltam akkoriban – a magyar kulturális ügyekben illetékes tanácsosi funkciót is betöltöttem mellette. Gyökeresen különbözött minden őelőtte járó, de különösképpen utána következő művelődési bizottsági elnöktől. Franciás iskolázottságú, ötven év körüli férfi volt. Nem állt jól neki a folytonosan cipelt tömött irattáska. A szellem emberére valló előkelősége nem illett össze az arctalan, inkább párthivatalnoki, az önálló gondolkozásra, kreatív kezdeményezésre kevés alkalmat nyújtó beosztással. Nyugalma, másokat meghallgató türelme, beszédmodora, ruházata, minden az egykori nyugatos bojár- vagy nagypolgári román családok sarjait, az őket jellemző választékosságot juttatta eszembe. Feltételezem, hogy a magas polcra való ültetését nem ezeknek az erényeknek köszönhette. Szakmai rangja mellett [jó nevű építész volt], gondolom, szerepet játszott engedelmességre hajló természete és ifjúkori beállítottsága is.”

1969. októberi volt az első, Pompiliu Macoveitől származó információ, amelyből Domokos Géza értesült a könyvkiadói rendszer átalakításáról, aztán jött a KB sajtóosztályának vezetőjétől a hívás, hogy mint könyvkiadói tapasztalattal rendelkező szerkesztőt a pártvezetőség őt szemelte ki az új (nemzetiségi, többnyelvű) kiadó igazgatójának. December 15-én a minisztertanács elnöke aláírta az alapító rendeletet. 1970 februárjában Domokos Géza több interjút is adott immár a Kriterion létezéséről, terveiről. A riporter Beke Györgynek az Utunkban nyilatkozta: „A minisztertanácsi határozat, amelynek alapján a Kriterion más kiadókkal egy időben létrejött, az ország egész könyvkiadási rendszerét helyezi korszerűbb alapokra.” Ugyanitt azonban a Kriterion-igazgató tanúságát adja annak, hogy a „felülről” megnyitott lehetőséget érdemben akarja kihasználni, és erre a tágabban értelmezett (korántsem csupán a baloldali) múlt s a biztató jövő perspektívája egyaránt ösztönzést jelent. Szöveg szerint: „Ami a kitekintést, szélesebb horizontra való törekvést illeti, Kuncz Aladár és Gaál Gábor műve a kiindulási pont. Múltismeretünk elmélyítésével egy időben új területeket kell meghódítanunk a modern ízlésnek, a huszadik századi gondolkozásnak.” (Figyelnünk kell arra, hogy a nevek sorolásában Kuncz megelőzi Gaált. Az interjú bekerült a Kossuth Könyvkiadónál, Budapesten 1988-ban megjelent, A Kriterion műhelyében című kötetbe.)

Több interjúban megtaláljuk a kiadói program bizonyára legfontosabb tényezőjét: a teljes paletta – irodalom, művészetek, tudomány – kibontásának szándékát. Az egyes kötetek, a most születő művek vállalása mellett az Irodalmi Könyvkiadótól örökölt és az új sorozatok kaput nyitnak a történelembe, a művelődéstörténetbe, irodalomtörténetbe, zenei és képzőművészeti életbe, a népéletbe. Ez jelenti az „egyetempótlást”. A magyar–román kapcsolatok építése pedig – túl az előírásokon, elvárásokon – szívügye Domokos Gézának, ezt is sokszor elmondja; és büszkén hivatkozik egy-egy magyar könyvük román fordításban elért sikerére (legalábbis írói körökben meg a sajtóvisszhang fényében).

Az Igevár „széljegyzetei” közt hivatkozik Domokos a „kedvencekre”, elsőnek Sütő András könyvére, az Anyám könnyű álmot ígér fantasztikus útjára; az 1970-es első kiadás 9500 példányát közvetlenül követte a második (13 850), 1972-ben a harmadik (42 850). Hat év alatt közel százezres (91 200) példányszám. Kedvencei, büszkeségei közé sorolja a kiadóigazgató az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárat, Szabó T. Attila korszakos gyűjtőmunkájának eredményét, pontosabban az első kötet (1975-ös) megjelenését, felidézi saját lelkes kommentárját. Meglepő viszont, hogy az Igevárban nem tesz említést az első Kriterion-év egyik legvisszhangosabb sikeréről, a Balladák könyvéről, jóllehet Kallós Zoltán magyar népballada-gyűjtése az egyetemes magyar művelődés – és persze a könyvkiadás – országhatárokat átívelő nagy eseményének számított.

Oldalak: 1 2 3 4 5

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top