+ Irodalom

Kántor Lajos akadémiai székfoglalója – exkluzív

Az aprilis 14.-i székfoglaló kettős ünnep volt: Kántor Lajos édesapja 100 évvel ezelőtt védte meg a doktoriját.

  • poszler györgy
  • poszler györgy

Az aprilis 14.-i székfoglaló kettős ünnep volt: Kántor Lajos édesapja 100 évvel ezelőtt védte meg a doktoriját. Az előadás előtt Poszler György akadémikus mondott lírai laudációt.

Kántor Lajos

Irodalom és politika (1968–1993)

Domokos Géza és a Kriterion

 

Elég távol vagyunk a 20. század utolsó harmadától, de még elég közel is hozzá, hogy tudományos igénnyel, ugyanakkor személyes emlékek, saját birtokban lévő dokumentumok felhasználásával próbáljunk megközelíteni az adott idősávból alapvetőnek ítélt kérdéseket, történelminek mondható eseményeket és jelentős személyiségeket. Ha bizonyos tudományágak – a technikai és természettudományok – területén annyira felgyorsultak a kutatások, a történések, talán az irodalomtudomány, jelesül az irodalomtörténet-írás is meggyorsíthatja lépteit a múlt feldolgozásában, közelebb érkezve jelenünkhöz. Ha pedig Erdélyről, a Romániához került, ma is Romániában, de a maga külön életét is élő magyarság történelméről és kultúrájáról van szó, a kortárs magyar(országi) közélet számos részesének lényegében változatlanul felületes, bizonytalan tájékozottsága e kérdéskörben talán indokolja, legalábbis menti vállalkozásunkat, hogy épp a jelzett negyedszázadot állítsuk vizsgálatunk, elemzésünk középpontjába. Két név kiemelten kerül itt egymás mellé, egy könyvkiadóé, a Kriterioné és a 2007-ben elhunyt Domokos Gézáé, aki a hatvanas évek végétől a kilencvenesek elejéig igazgatta Bukarestben a nemzetiségi kiadót.

Ezzel a kiemeléssel természetesen nincs szándékunkban visszatérni a 19. században még szokásos, néha uralkodó gyakorlattá vált emlékbeszédek hagyományához.

Kezdő évként 1968-at választottuk – nem véletlenül. Visszanézve, 1968 Európa-szerte és nálunk, Kelet-Közép-Európában is különös hangsúlyt kap. Irodalom és politika, magyar irodalom és magyarságpolitika vonatkozásában ugyancsak. Erdélyi nézőpontból csak címszavakban: a „kettős kötődés” felvetése a Magyar Írószövetségben, ennek romániai visszhangja, romániai magyar értelmiségi találkozó a román pártvezetés szervezésében, a Romániai Írók Szövetsége magyar tagjainak bukaresti tanácskozása, a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása Csehszlovákiába, magyar intézménybővülés Romániában. A következő évben pedig útjára indul a Kriterion, élére igazgatói minőségben Domokos Gézát nevezi ki a párt.

Mindegyik megnevezett mozzanatot érdemes külön-külön is megvizsgálni. A „kettős kötődés” vitának meglehetősen nagy irodalma van, magyarországi előzményeiről, a kérdésfelvetésben szerepet vállaltakról, a polémia alakulásáról Pomogáts Béla könyvet írt, illetve antológiát állított össze 2011-ben. Magam 1991-ben a Korunkban, közvetlen érintettséggel, összefoglalót kíséreltem meg; 1968: a harmadik kakasszó?– szólt a kérdés, benne Domokos Géza korabeli megnyilatkozásaira is kitérve. Dávid Gyula ezt a vonatkozást vizsgálta 2010 novemberében, a Szabédi Házban rendezett Domokos Géza-konferencián. Témánknál maradva, Domokos Géza korabeli helyzetét kell mindenekelőtt megvilágítanunk, eltekintve ezúttal publicisztikai, irodalomszervezői és politikai pályája előző állomásainak bővebb bemutatásától.

Domokos 1968 májusában, a Magyar Írószövetség Kritikai Szakosztályának állásfoglalásaként az Élet és Irodalomban közzétett szöveg ismertté válásakor a bukaresti központi magyar napilap, az Előre főszerkesztő-helyettese. Ebben a minőségben, illetve a lap „Vasárnap” című irodalmi-művészeti melléklete szerkesztőjétől a párt elvárja, mint az önállóan megjelenő irodalmi és kulturális orgánumok vezetőitől, hogy szólaljanak meg a politikai súlyúnak ítélt kérdésben, határolódjanak el a magyarországi állásfoglalástól. A válaszcikkek megjelenése – köztük Domokos Géza két publicisztikai megnyilatkozása – előtt, június 27-én lezajlik a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága bukaresti székházában a romániai magyar értelmiség meghatározó személyiségeinek összehívásával egy egész napos tanácskozás (amit követ majd a romániai németekkel folytatott megbeszélés); itt lehetősége nyílik a felszólalóknak szóvá tenni a romániai magyarság gondjait, kritikai vagy kérő, folyamodó hangsúllyal. A meglepően összehangzó, közösségi erőt felmutató megszólalások zárásaként a párt főtitkára, Nicolae Ceauşescu hosszú, dörgedelmes beszédben vissza- és rendreutasítja a magyarság jeles képviselőit, a tekintélyes kommunista mozgalmi múlttal rendelkező Nagy Istvánnal kezdve, a legfiatalabbakig.

Amilyen lesújtóan hatott ránk, a jelen lévőkre a Ceauşescu-beszéd, annyira ellentmondásosak a tanácskozás következményei. A magyar külügyminisztérium archívumából származó feljegyzés szerint Domokos Géza azt nyilatkozta egy diplomatának, hogy a június 27-i találkozó a pártvezetéssel „kötetlen, barátságos és intellektuális jellegű volt” – ami csupán óvatos protokolláris szövegként értelmezhető –, tény viszont, hogy a romániai magyar oktatás szervezeti kereteit, a magyar kultúra lehetőségeit illetően a következő hónapok pozitív változásokat mutatnak.

A nyilvánosság elé Domokos az Előre hasábjain a Sajátosság, felelősség című cikkével lép (július 7-én), kijelentve: „Túl vagyunk azon a vulgarizáló balhiedelmen, miszerint az irodalom a napi politika függvénye”, és a sajátos – saját – felelősség mellett tesz hitet, hozzátéve: „Viselésére, vállvetve a román kultúra művelőivel, van bőven erőnk és tehetségünk.” Két nappal később a Romániai Írók Szövetsége Kiseleff úti székházában összegyűlhet több mint ötven romániai magyar író, szerkesztő, és ezúttal szokatlan módon – vagyis önmagukban, nem „vállvetve a román kultúra művelőivel” – lapjaink, irodalmunk belső kérdéseivel foglalkozhatnak, foglalkozhatunk, nem a „kettős kötődés” visszautasításával, hanem éles kritikai hangon a két irodalmi lap, a kolozsvári Utunk és a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztéspolitikájával. A hozzászólók nem nevezik néven Létay és Hajdu pártosságát, igazodását a hivatalos elvárásokhoz, lényegében azonban erről folyik a vita. Méliusz József az egyik hangadó, ő „a szocializmus demokratizálhatóságát” fejti ki – közben utal a két héttel korábbi találkozóra a Központi Bizottságnál, ahol (állítólag) minden nemzetiségi gondunkat „szorongás, félelem nélkül” mondhattuk ki.

Domokos Géza taktikája tulajdonképp megegyezik a Méliuszéval; Domokos július 14-én közli az Előrében visszatekintését a romániai magyar írók tanácskozására, összekapcsolja a Kiseleff úti székházban elhangzottakat „az RKP politikájában fogant elvi szilárdság, a szigorú önvizsgálat, az alkotói tisztesség” követelményeivel, az általánosságok mellett konkrétumokra is kitérve: „Bőven esett szó – és ez természetes is – az elmúlt esztendők mulasztásairól, gyakoriak voltak az utalások egyes, művelődésünk fejlődésével, a közéletünket egyre inkább magával ragadó kezdeményező készséggel, nyíltsággal, demokratikus szellemmel lépést tartani nem tudó szerkesztők felelősségére is.” Vagyis fölfele, a pártvezetés felé megnyugtató szavak, a mi saját irodalmi ügyeinkre tekintve egy kitűzött cél igazolása: az utasításoknak túlzottan lefekvő főszerkesztők elmarasztalása, egyenesen eltávolításuk lehetőségének a felvillantása.

Oldalak: 1 2 3 4 5

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top