+ Irodalom

Kántor Lajos akadémiai székfoglalója – exkluzív

Az aprilis 14.-i székfoglaló kettős ünnep volt: Kántor Lajos édesapja 100 évvel ezelőtt védte meg a doktoriját.

  • poszler györgy
  • poszler györgy

Túl a Păcurariu- meg a Lăncrănjan-ügyön, hogyan élte meg (élte túl) Domokos Géza és a Kriterion a nyolcvanas évek első felének kíméletlen támadásait? Az egymást követő kivizsgálásokat? 1984 tavaszán „a százat is meghaladta a pártbrigád kutakodásába bevontak száma” – írja Domokos „A fejvétel elmarad” című fejezetben, az Igevárban. A „fejvételt” célzó vizsgálat a Ceauşescu-korszakra jellemző Kriterion-epizód. Domokos Géza dokumentumokra építő emlékezésében megjelennek a főszereplők, Elena Ceauşescutól a propagandatitkár Petre Enachén és Mihai Duleán, Constantin Miteán át a kisebbekig, a Kop(p)ándi Sándorokig. „Volt közöttük – ők játszották a főszerepet – központi bizottsági aktivista, továbbá lapszerkesztő, hivatásos cenzor és szép számban besúgó vagy a párt bizalmát élvező »szakértő«, más szóval történészkedő, nyelvészkedő, irodalmárkodó, vagyis mindenütt ott levő, sok mindenhez hozzászóló, de tulajdonképpen semmihez sem értő figura. Néhányan közülük magyarul tudó románok voltak, ám a többséget az effajta szolgáltatásban már előbb is kitűnt fajtánkbeliek alkották. Az igazsághoz tartozik: voltak a soraikban olyanok is, akik nem lelkesedtek a megbízatásért, s ha kockázat nélkül tehették, igyekeztek tárgyilagosan megítélni a Kriterion-kiadványokat.” Mindenesetre nem rajtuk múlt, hogy a „nacionalista irányultságú” Kriteriont nem olvasztották be más kiadóba, sőt Domokos Géza is helyén maradhatott. A taktikai meggondolások, stratégiai érdekek, a „nem csinálunk belőle mártírt” időnként érvényesülő felfogása, az Eugen Barbuékkal szembenálló egyes román személyiségek (Nicolae Manolescu, Octavian Paler) megnyilatkozásai fontosak voltak – ezekre utal Domokos Géza „a fejvétel elmarad” magyarázatában. Valószínű azonban, hogy a belső (romániai magyar és részben román) szolidaritásnál többet jelentett a várható nemzetközi visszhang számításba vétele. A Domokos Herder-díjára tett 1986-os javaslat közvetlen eredményt nem hozott, (utólagos) jelzésként mindenesetre följegyzendő a „dossziéba”, a bonyolult Kriterion-történetbe.

A nyolcvanas évek végén fokozódtak a Domokos Géza elleni támadások. Saját hangulatáról, a Kriterion helyzetéről lényeges dolgokat tudhatunk meg Domokos 1988-as naplójából (Apályban címmel jelent meg, 2004-ben). Itt szól egy készülő interjúkötetről, amelyben neki is szerepelnie kellett volna – többek közt Szabó T. Attila, Harag György, Sütő András, Kányádi Sándor, Markó Béla mellett –, ám válaszait sokszori sürgetés ellenére nem küldte el nekem. Fennmaradtak viszont a kérdések. Ezek közül hasznos lehet néhányat beidézni, ha irodalom és hatalom összefüggő köreit akarjuk számba venni, mert az előzményekre, illetve néhány, 1968 utáni esetre, eseményre is fényt vetnek, Domokos Géza pályájához kötötten. Maradjunk azoknál, amelyek átvezettek a jelenbe. Különböző kihívásokról, egyre kényelmetlenebb helyzetről kellett beszélnünk, nem utolsósorban az intézmény leépítésének, leépülésének veszélyéről. Elemzésünk összegezéséhez közeledve, lényegében a pálya fontos mozzanatai kerülnek e kérdésekben előtérbe. Idézem hát a magához Domokos Gézához intézett korábbi mondatokat, a nyolcvanas évek végéről:

Eddigi életed során mondhatni mindig felelős beosztásban dolgoztál; aligha túlzás Téged a romániai magyarság író-diplomatájának nevezni. Beszéljünk most e tevékenységed két színteréről. A diplomata – és ez már hivatásából következik – befele és kifele természetesen nem egyformán nyilatkozik meg. Nyilván Te is másképpen folytattad és folytatod (ha meghívnak) vitáidat az Írószövetség vezetőségében – cím szerint változatlanul alelnökként, a vezetőség mandátumának egyébként rég lejárt határideje óta is –, és másképpen külföldön, ahová meghívnak vagy hivatalosan reprezentálni küldenek, Franciaországba, Svédországba vagy Amerikába. E kétirányú diplomácia bizonyára nem könnyű, sőt egyre nehezebb. Ha majd leülsz megírni emlékeidet, érdekes találkozások és izgalmas helyzetek szinte végtelen soráról számolhatsz be – az utókornak. Mégis, valami „előzetest” közölj a kortársaiddal is. Nem a magad mentésére (hiszen mindenütt szeretetre méltó, igazi író-diplomatának ismertek meg), hanem a kor jellemzésére. Ezzel egyben a romániai magyar irodalom, sőt egy annál tágabb kategória: a romániai magyarság helyzetéről, az iránta megnyilvánuló érdeklődésről vagy érdektelenségről is szót ejthetünk.

És most arról, ami jelen gondolatcserénket a legmesszebbmenően igazolja: a Kriterionról, amelynek híre-neve (legalábbis a „szakmán” belül) összeforrt a Domokos Géza nevével; megalakulása, vagyis 1970. óta a bukaresti nemzetiségi könyvkiadó igazgatója vagy. Erről a tizenhét-tizennyolc évről már számosan és számtalanszor faggattak, különböző alkalmakkor, évfordulókon. Most nincs évforduló, és korántsem ünnepi alkalom késztet a visszapillantásra. Inkább az, hogy az első tíz-tizenöt esztendő alatt kifejlesztett, az irodalmat és a művészeteket, a művelődéstörténetet, a tudományágak elég széles területét átfogó sorozataitok egy része lezárult vagy lezárulni látszik (Fehér sorozat, Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok, Változó valóság, Népismereti dolgozatok, Képzőművészeti írások, Kriterion Galéria stb.), a kitűnő Tékában évente csak egy-két kötet lát napvilágot, a Forrás várományos szerzői hosszú, egyre hosszabb várakozásra kényszerülnek, egyáltalában alig látni új Kriterion-kiadványt könyvesboltjainkban, hihetetlenül kevés a szépirodalmi olvasnivaló… Szóval itt a pillanat a mérlegkészítésre. Aki átlapozza gyűjteményes katalógusotokat (Editura Kriterion. Catalog 1970–1979), és hozzászámítja a nyolcvanas évek elejének eredményeit is, döbben csak rá, mit jelentett a Kriterion a romániai magyar (és persze a német, a szerb stb.) kultúrának – és rádöbben a hiányra. Nevek (személyek), könyvek, témák hiányára. Csak néhány címet emelek ki [a korábbi jó korszakból]: Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár (Szabó T. Attila szerkesztésében), „A legszebb élet, amit magamnak el tudtam képzelni” (Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal), Balladák könyve (Kallós Zoltán gyűjtése), Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás, Páskándi Géza: Az eb olykor emeli lábát, Bodor Ádám: Plusz-mínusz egy nap, Csiki László: Ártatlanok, Beke György: Boltívek teherbírása…

Nemegyszer hallottam ilyen véleményt: amit a Bolyai Tudományegyetem jelentett a romániai magyarság anyanyelvi művelődése számára (1959-ig), azt jelentette a Kriterion 1970 után. Hogyan alakult ki ez a nagyszerű építmény, és hogyan változott a sorsa az utóbbi években? És lesz-e, aki elvégezze a szükséges rekonstrukciót?

A kérdésektől most már a tények regisztrálásához jutva, elmondhatjuk: 1989-re valóban a felszámolás határára jutott a Kriterion. Személyesen Domokos Géza helyzete szinte elviselhetetlenné vált. 1988 májusában, hatvanadik születésnapján, a bukaresti magyar követségen, a nagykövet, a meghívott közeli barátok társaságában, méltó körülmények közt köszöntik, köszöntjük – ami a hatóságok körében természetesen növeli a Domokos iránti gyanút, a megbízhatatlanság érveit szaporítja. Közéleti megaláztatások, kiadóigazgatói meghurcolások és a külső okoktól nem független betegségek, kórházi beutalások, kezelések jellemzik az 1988-as, ’89-es életét. Erre az időre esik a romániai politikai helyzet vészes romlása. A szerkesztőségek, kiadók megkapják a központi utasítást, hogy nyomtatásban már csak románul használhatók a magyar helységnevek. Naplójában ezt Domokos Géza így kommentálja: „Még durvább következményei várhatók a homogenizáló rögeszmének és a Románia és Magyarország között az utóbbi időben előállt feszültségnek. Deportálások talán éppen nem lesznek, ahogy a pesszimistábbak közülünk jósolják, de hogy még nehezebben elviselhető lesz közösségünk élete, holtbiztos.” Írószövetségi alelnökként tapasztalnia kell a bukaresti román írótársadalom többségének méltatlan viselkedését, saját ügyeik tekintetében is.

1989 decemberére készül el Budapesten, a Héttorony kiadásában egy közös vállalkozás, a Túlélő képek című kötet, 34 – még Erdélyben élő – magyar író vallomásával, a róluk készült fényképekkel. A könyv bevezetőjében elmondhattuk: „Ennek a kis literatúrának még nem kell szégyenkeznie.” Az elszomorodás, a szegénység, a megalázottság persze a romániai magyar írókra ugyanúgy, ha nem fokozottabban jellemző, mint a román írótársakra, ám a megszólítottak, mint akik „már csak láncaikat veszíthetik”, most vállalják önmagukat, és ezt az antológia számára le is írják. Domokos Géza így indította szövegét a Túlélő képekben: „Esztendők során hol az állandóság földjét, hol az ideiglenesség tranzitállomását láttam Bukarestben. Attól függően, hogy győztem vagy legyőzettem; értelmesnek ítéltem önként vállalt emigrációfélémet, vagy a hiábavalóságra, eltévesztett útra, rossz opcióra való rádöbbenés bénított éppen.” Mikes Kelement, Zágon okán földijét idézte, az egyedül maradásról elmélkedett; Mikes szavaival fejezte ki saját érzéseit, hangulatát: „Egész prédikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk.”

Ha nem is „az öröm hegye”, de a lényegi változás reménye, a változtatásban történő szerepvállalás nyugalma vagy inkább nyugtalansága tölthette el Domokos Gézát az 1989 karácsonya előtti napokban kezdődött, forradalomnak nevezett – és akkor általa (is) forradalomként megélt – eseményekben. Első, valóban forradalmi tette az volt, hogy ellenálló, házi őrizetben tartott költő barátját, Mircea Dinescut kereste meg bukaresti lakásán, magával vitte a forrongó tömegbe, onnan a régi-új erők (?) által elfoglalt televízióhoz mentek – elkezdődhetett Domokos Géza újfajta politikusi élete. Domokos lett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító elnöke, két kongresszuson, az 1990. áprilisin Nagyváradon, az 1991. májusin Marosvásárhelyt újraválasztva, 1993 januárjáig viseli ezt a tisztséget. Közben parlamenti képviselő. Ebben a két évben irodalommal kevés ideje van foglalkozni, az országos politikában való részvétel, a politika alakításának demokratikus kísérlete tölti ki életidejét. Ez külön történet. 1990 augusztusától már nem a Kriterion igazgatója, átadja helyét nála jelentősen fiatalabb szerkesztőjének, H. Szabó Gyulának.

Negyedszázad távolából kellene most elkészíteni a Kriterion 1969/70. és 1990. közti tevékenységének, magának a kiadói termésnek a mérlegét. Ez a munka az előbb-utóbb szükségszerűen megszülető monográfia szerzőjére, szerzőire vár. Ott majd érdemben szólni kell a kiadó, Domokos Géza munkatársairól, a kolozsvári szerkesztőségét vezető Dávid Gyuláról, mellette Mikó Imréről, Páskándi Gézáról, Csiki Lászlóról, Egyed Péterről, a bukaresti szerkesztőségben dolgozott Molnár Gusztávról, Szilágyi N. Sándorról. Végül elmondható, hogy a hatvanas évek végétől, főként a hetvenesekben valószínűleg legjobb korszakát élő erdélyi magyar irodalom termésének legjava a Kriterion (Deák Ferenc tervezte) emblémáját viselve jutott el az olvasóhoz. Mi több, a Romániai Magyar Írók sorozat címszó alatt a két világháború között született művek, életművek válogatott újraközlésére is sor került. És ahogy utaltunk már rá, irodalom mellett a Kriterion vállalta fel a nyelvészeti, a történelmi, társadalomtudományi, képzőművészeti, zenei tárgyú könyvek megjelentetését is. Mindez Domokos Géza koncepciózus igazgatói munkájának, kapcsolatépítő képességének – nem utolsósorban politikai-közéleti szerepvállalásának – és egész Erdélyre, valamint Bukarestre kiterjedő figyelmének, a munkatársak jó megválasztásának is volt köszönhető.

Egy nagy mű, a Kriterion révén egyben saját életmű formálódott – és örökítődik át az utókorra, az egész magyar kultúrára.

Oldalak: 1 2 3 4 5

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top