
Ferenc pápa lemondásának lehetőségéről beszélt
Ferenc pápa elmondta: Azt reméltem, hogy az orosz elnök utat nyithat számomra, hogy a békét szolgálhassam ott is...

Ferenc pápa elmondta: Azt reméltem, hogy az orosz elnök utat nyithat számomra, hogy a békét szolgálhassam ott is...

Ferenc pápa délben a Szent Péter téren mondott beszédét 25 ezren követték. A Rómában életbe lépett a hőségriadó.

Ferenc pápa kijelentette, "nagy aggodalmat" kelt az ukrajnai búzaexportot sújtó blokád, amelytől több millió ember függ.

Ferenc pápa: Az Egyház e nagyra becsült személyisége, Angelo Sodano nagylelkűséggel élte meg papi hivatását.

Ferenc pápa: Az egyik lábam nem működik jól, az orvos azt mondta, ne járjak vele. Én szeretek gyalogolni, de most engedelmeskednem kell.

Ferenc pápa délelőtt a Szent Péter-bazilikában mutatott be misét az isteni irgalmasságnak szentelt vasárnap.

Ferenc pápa bátorító jelzésnek nevezte, hogy egyének és közösségek egész Európában befogadják a menekülteket és migránsokat.

Ferenc pápa 2013-ban a római Casal del Marmo fiatalkorúaknak fenntartott börtönében végezte el a lábmosást.

Ferenc pápa: Állítsátok le ezt a tömeggyilkosságot. Védtelen gyerekek és civilek legyilkolásának nincs semmilyen stratégiai értelme.

Volodimir Zelenszkij szintén a közösségi oldalán megjelent bejegyzésben hangsúlyozta, hogy "az ukrán nép érzi Őszentsége lelki támogatását".

Ferenc pápa a vatikáni dikasztériumot két külön ágra bontotta: az úgynevezett doktrinális és a fegyelmi szekcióra.

Ferenc pápa az év első homíliájában arról a szegényes jászolról szólt, amelybe Szűz Mária helyezte gyermekét.