
Bronzból állítanak szobrot Bridget Jones-nak
Bridget Jones figurája – ügyetlen, önironikus, de szerethető nőként – mára generációk számára vált az önazonosság és a tökéletlenség bájának szimbólumává.

Bridget Jones figurája – ügyetlen, önironikus, de szerethető nőként – mára generációk számára vált az önazonosság és a tökéletlenség bájának szimbólumává.

A TILIA irodaház belső udvara a közforgalom számára is nyitott passzázsként funkcionál majd a Hajnóczy és Gutenberg utcákat összekötve.

Bruce Lee, A kung-fu mester halálának 32. évfordulója alkalmából készült emlékmű védekező pózban állt, arccal észak felé.

Bruce Lee életnagyságú – 168 centiméteres – szobrát 2005-ben állították azzal a céllal, hogy mérsékeljék az etnikai megosztottságot.

Boros László fiatal tanulóként 1965-ben lépett be először az Aranybika szálló konyhájába, amelynek később konyhafőnöke lett.

Petőfi Sándor emblematikus alakját nagy kihívás újszerűen megmintázni, a zsűri megítélése szerint Gergely Zoltánnak sikerült.

A 27 szobor azért különleges válogatás, mert majdnem mindegyiknél valamilyen statikai megoldás teremti meg a légiességet...

A sárgaréz szobor súlya 122 kilogramm volt, és tizenöt elemre darabolták szét, de szemfüles átvevők összerakták az elemeket.

Maradona 2020. november 25-én hunyt el, 60 évesen. Az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett.

A rámpa sarkában 2005-ben helyezték el Bibó István politikus, az '56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát.

A világhírű természettudós (fizikus, geodéta-geofizikus) és kultúrpolitikus, báró Eötvös Loránd szobrának avatására a XII. kerületi Gesztenyés parkban 2021. október 5-én került sor. Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának – eredetileg tavaly novemberre tervezett – avatását (az Eötvös 100 Emlékév záróeseményét) a járványhelyzet miatt közel egy évvel el kellett halasztani. Kultúra és tudomány dolgában egyaránt helyes tájékozódásra…

Az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulója, valamint a közelgő október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából ünnepélyes keretek között felavatták szombaton Kossuth Lajos mellszobrát a New York állambeli Buffalóban. Pásztor István, Magyarország New York-i főkonzulja, B. Nagy Péter, a magyar diaszpóráért felelős különmegbízott konzul, Forgách Péter, Magyarország buffalói tiszteletbeli konzulja, továbbá James J. Maher, a Niagara Egyetem…