+ Gasztro

Közadakozásból állították fel Boros László aranykoszorús mesterszakács mellszobrát

boros lászló

Boros László fiatal tanulóként 1965-ben lépett be először az Aranybika szálló konyhájába, amelynek később konyhafőnöke lett.

Fotó: Kandert Szabolcs, Dehir.hu

Boros László aranykoszorús mesterszakács mellszobrát, Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását avatták fel pénteken Debrecenben, a helyi kereskedelmi és vendéglátóipari technikum és szakképző iskola előtti parkban.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester Debrecen ikonikus személyiségének nevezte a 2020-ban 69 évesen elhunyt Boros Lászlót, aki munkássága során itthon és külföldön öregbítette a helyi gasztronómia hírnevét.

Boros László fiatal tanulóként 1965-ben lépett be először az Aranybika szálló konyhájába, amelynek később – több más debreceni étterem mellett – konyhafőnöke lett.

A Venesz-díjas mesterszakács az ételkészítés mellett folyamatosan részt vett a szakácstanulók oktatásában, megalapította az Aranybika-iskolát, évtizedeken át oktatta és vizsgáztatta a szakácstanulókat, akik közül később többen neves szállodák, éttermek séfjei lettek – hangzott el a szoboravatón.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az iskolateremtő Boros László nemcsak jó szakács volt, hanem önzetlenül adta át tudását a fiataloknak. Boros László az első séf, akinek szobrot állítottak Magyarországon – tette hozzá a politikus.

Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke bejelentette: szövetség elnöksége március 10-ei ülésén megalapította a Boros László-díjat, amelyet 2024-től minden évben egy 25 év alatti junior szakácsnak adnak át.

Boros László életműdíjas mesterszakács mellszobrát a Hajdúsági Gasztronómiai Klub közadakozásból állíttatta, elismeréseiből, díjaiból kiállítás nyílt a vendéglátóipari szakiskolában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top