
Heti öt ember léphet be a barlangba
A testület még vizsgálja, hogy mennyivel emeljék a látogatók számát, és azt is, hogy változtassanak-e a bejutási feltételeken. Jelenleg sorsolással választják ki a szerencséseket.

A testület még vizsgálja, hogy mennyivel emeljék a látogatók számát, és azt is, hogy változtassanak-e a bejutási feltételeken. Jelenleg sorsolással választják ki a szerencséseket.

A bíró szerint a pulykadobálás nem állatkínzás, mivel a szárnyasok még soha sem sérültek meg, viszont ez a hagyomány fontos része a település kulturális és történelmi örökségének.

A 82 éves szoprán gyenge egészségi állapota miatt nem vett részt a nyilvánosság kizárásával megtartott tárgyaláson, így videó-konferencián ismerte be, hogy több mint félmillió eurót (158 millió forint) nem vallott be 2010-es jövedelméből a spanyol adóhatóságnak.

A tüntetés egyik figyelemfelkeltő elemeként feketébe öltözött nőket rajzoltak körbe fehér krétával, ahogy a gyilkossági helyszíneken szokták az áldozatokat. Így emlékeztek arra az 1378 nőre, akik a férfierőszak halálos áldozatai voltak 1995 óta.

Összesen 70 csont és csonttöredék került napvilágra, a leletek külön érdekessége, hogy a fosszília korához képest viszonylag jó állapotban maradt fenn a majom koponyája.

Rodriguez polgármester úgy tudja: a falu katolikus hitre áttért zsidó lakói adták ezt a nevet a településnek, mert a vallásuktól való elfordulást akarták így megerősíteni, hogy meggyőzzék a spanyol koronát hűségükről.

Gaudí elképzelése az volt, hogy a Sagrada Familia legmagasabb pontja se haladja meg Barcelona hegye, a Montjuic 180 méteres magasságát. A többi torony 135 méter magas lesz,

A győztes regényt 486 pályamű közül választották ki. A Planeta-díj érdekessége, hogy az írók álnéven és álcímen küldik be munkáikat. Alicia Giménez-Bartlett neve a versenyben Toni Farga volt, regényét a zsűri Viharfelhők címen olvasta.

Ötszáz évvel ezelőtt Spanyolország megparancsolta az ott élő zsidóknak, hogy vagy legyenek keresztények, vagy menjenek, ahová akarnak. Ezt igyekeznek most jóvátenni, azzal, hogy állampolgárságot adnak a szefárd zsidóknak.

A hirdetésre húsz válasz érkezett a legkülönbözőbb szektorokból, van köztük például biztosító és grafikai tervezéssel foglalkozó cég is. A felhívás a következő hétvégén is megjelenik az újságban, így a család újabb ajánlatokra számít.

Átadtak Spanyolországnak a francia hatóságok egy 25 millió eurót érő Picasso-festményt, amelyet a spanyol törvények megkerülésével, Korzika szigetéről akart Svájcba kivinni eladás céljából tulajdonosa, egy dúsgazdag spanyol bankár.

Kilenc évvel ezelőtt azért hívták életre ezt a fesztivált, hogy a minőségi művészetet eljuttassák egy olyan területre, ahol "hiány van a kultúrából". Medinaceli ugyanis mindössze nyolcszáz lakosú középkori kisváros Madrid és Zaragoza között félúton. A fesztivál programja minden évben egy vendégország köré épül, idén Magyarországon a sor.