Egy avar nő került elő a föld alól Nagykőrösnél
A 7. században eltemetett 30-40 év körüli avar nő háborítatlan sírjára találtak a régészek a 441. számú főút felújításánál.
A 7. században eltemetett 30-40 év körüli avar nő háborítatlan sírjára találtak a régészek a 441. számú főút felújításánál.
Ahhoz, hogy a mamutagyarat egyben tartsák, a szakemberek folyton locsolták és a védelem érdekében betemették.
A felfedezés szerint az ősemberek olyan komplex sebészeti beavatkozásokra voltak képesek, amelyek után a páciensek felgyógyultak.
A műtárgyakat Jeruzsálem mai óvárosa mellett találták meg a régészek egy kormányzati épület romjai között.
Az egyik honfoglalás kori sírban egy idős nő maradványait találták, akinek az összes foga kiesett és csontritkulásban szenvedett.
A sírban - a régészek feltételezése szerint - egy nőt temettek el mintegy 4600-4300 évvel időszámításunk előtt.
Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói.
Három uralkodót "a halottak barlangjába vittek az átalakulásukhoz. Ezek a maja vezetők Kr. u. 722 és 776 között haltak meg.
Az összes kincs kidolgozottsága arra utal, hogy tehetős nemeseknek, vagy esetleg a királyi család tagjainak szánták őket.
Az érmén a római Luna holdistennő képe alatt a rák csillagjegy található, másik oldalán pedig a 138-tól 161-ig uralkodó.
A korai kréta időszakból származó dinoszaurusz-lábnyomokat fedezett fel egy vendég a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány egyik étteremében.
Arra hívta fel a figyelmét két helytörténész, Lévai Pál és Farkas Balázs, hogy érdemes lenne újra kutatást végezni a Háros-sziget mentén.