
I. Amenhotep múmiáját felnyitás nélkül tették láthatóvá
I. Amenhotep múmiáját legutóbb három évezrede, négy évszázaddal az eredeti bebalzsamozása és eltemetése után nyitották fel.
I. Amenhotep múmiáját legutóbb három évezrede, négy évszázaddal az eredeti bebalzsamozása és eltemetése után nyitották fel.
A mai kelet-kínai Csianghszi tartományban tártak fel a sírkamrát, amely 14,4 méter hosszú és 16 méter széles volt.
Kincsekkel teli hajóroncsokat találtak Izrael középső részén, Cézárea egykori kikötőjének közelében a tenger mélyén.
Ez a második, ugyanabból az időszakból származó zsinagóga ezen a településen, amely Josephus Flavius főhadiszállása volt.
A szakemberek szerint a 16. századi oltár egy azték család otthonának udvarán állhatott, a halottak előtti tisztelgésre használhatták.
A 11. századra keltezhető csontmaradványok I. András király és szűkebb családja földi maradványaihoz tartozhatnak.
A döntően ragadozó Theropoda dinoszaurusz fogai mellett halak fogai és csontjai is előkerültek St. Wolfgang mellett.
A tram-train 3,6 kilométeres hódmezővásárhelyi villamospályájának építése történelmi lehetőséget biztosított az ásatásokra.
Történelmi forrásokból tudjuk, hogy Egyiptom valamennyi naptemplomát Abu Gorab térségében építették - mondta az egyiptológus.
Az erőd romjai közt talált eszközök a zsidó makkabeusok uralkodó családjával, a Hasmóneus dinasztiával történt összecsapásra utalnak.
Az ókorban többféle módon is védekeztek a másnaposság ellen. Az ókori görögök például babérlevélből készült nyaklánccal.
A Homo bodoensis nevet kapta a modern ember 500 ezer éve élt közvetlen elődje – jelentették be kutatók. A faj egyedei a középső pleisztocén földtörténeti időszakban éltek Afrikában. A bodoensis egy koponyára utal, amelyet az etiópiai Awash folyó medrében lévő Bodo D’ar régészeti lelőhelyen találtak. A szakértők szerint a korszak azért jelentős, mert ekkor jelent…