A Piramis klasszikus felállása Révész Sándor 1981-es kilépésével szűnt meg, az énekes szólóban is sikeres lett.
Magyarázattal szolgáltak arra is a tudósok, hogy miért épültek olyan sűrűn egymás mellé Gíza és List között a piramisok.
A Piramis együttes dala az utóbbi évek első számú hazai karácsonyi slágere. Az Artisjus először készítette el a listát.
Megnyitottak a látogatók előtt a legrégebbi egyiptomi piramisok közül kettőt, Sznofru fáraó 101 méter magas tört falú piramisát és a hozzá tartozó...
Az egyiptomi óbirodalom korából származó, csaknem 4500 éves temetőt fedeztek fel a gízai piramisok közelében – közölte szombaton a régészeti minisztérium. Több...
A Piramis közleménye.
Révész Sándor, a Piramis együttes egykori énekese emlékezik barátjára, aki annak idején meghatározó irányba terelte pályáját.
Koncertjeinken sokszor két basszusgitárral játszott: az egyik a nyakában lógott, a másik előtte, egy állványra volt felfüggesztve. - emlékezik Gallai Péter.
Mind meghalunk – jelenti ki többször is Dorka a Katalin II. sétahajón, felolvasás közben. Szarvas. Helyszíni beszámoló.
A szakemberek szerint a piramisokat különböző okok miatt építették egymásba, például szerkezetének állagromlása, esetleg a társadalomban új vezető megjelenése miatt.
Először találtak bizonyítékot régészek arra, hogy az ókori Egyiptomban a fáraók számára épített rituális célú naphajóknak fém alkatrészeik is voltak.
A 4500 éves temetkezési helyet Hufu fáraó számára építették és a világ hét csodája közül egyedüliként maradt fenn.
Tudósok szerint az egyiptomi kormány szándékosan nem hozza nyilvánosságra a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájának legfrissebb vizsgálatakor gyűjtött adatokat, mivel azok cáfolják azon...
Ez a magyarázat eredetileg az előző piramis-írás része volt, de úgy gondoltuk, hogy ahhoz túl műszaki, hogy könnyen olvasható legyen, ezért kimaradt....
Itt van az orrunk előtt a korlátlan energia, de a hagyományos fizikai gondolkodással ez a forrás nem lesz megtalálható. Ahogyan azt Szepes...
Nyemcsók „Csoki” János az interjúban elmondta, hogy volt egy 9 éves kislány rajongójuk, aki azt mondta nekik: a ti zenéteken nőttem fel.
Egy ismeretlen tervező a Gellért-hegy helyén egy tízemeletes piramist képzelt el, amely ma is a világ legmagasabb épülete lenne.
Hasonlít a Kheopsz-piramisra, de jóval kisebb, mindössze 25 méter magas. A kutatók szerint nem mesterséges képződmény.
A Som Lajost a Kárpát-medencei Vitézi Rend tüntette ki a Bakáts téri templomban. Most egy közösségi oldalon mond köszönetet.
A nem tervezett siker miatt a piramis előtti téren a nap minden időszakában kígyózó sor áll, hétvégén általában négy órát kell várni...
Révész Sándor egy kelet-berlini koncert végén jelentette be távozását, ami a többieket is meglepetésként érte. Som Lajost például annyira, hogy évekig szóba...