Fém alkatrészei is voltak a túlvilágon közlekedő naphajóknak

naphajó

Először találtak bizonyítékot régészek arra, hogy az ókori Egyiptomban a fáraók számára épített rituális célú naphajóknak fém alkatrészeik is voltak – számolt be róla csütörtökön a Daily Mail című brit lap.

A kutatók a gízai Nagy Piramis (más néven Kheopsz piramis) melletti ásatásokon találták meg egy fából épült naphajó egy darabját, amelyhez egykor kör- és u-alakú fémdarabok kapcsolódtak.

A naphajók olyan rituális szállítóeszközök voltak, amelyeket a fáraók temetési szertartásaihoz használtak, és az uralkodó sírja mellett temették el őket. Az archeológusok úgy vélik, a naphajó szolgálhatott arra, hogy a fáraó lelkét az égbe vigye, egy másik nézet szerint a túlvilágon való utazásához készíthették őket.

A fém alkatrészek Hufu fáraó második naphajójának egy darabjához, egy nyolc méter hosszú, 40 centi széles, négy centi vastag fadarabhoz tartoztak. Az u-alakú fémek Josimura Szakudzsi japán egyiptológus szerint evezőtartók voltak, amelyeket azért szereltek fel, hogy a fa evezők ne súrlódjanak a fa hajótesthez.

Mohamed Musztafa Abdel-Megid, az ókori egyiptomi hajóépítés szakértője, minisztériumi illetékes egy kairói sajtóértekezleten elmondta, hogy az egyiptomi ásatásokon feltárt hajók maradványai között eddig még nem bukkantak fém alkatrészekre.

A Nagy Piramis közelében folytatott ásatásokon eddig hét naphajót tártak fel a régészek. Hufu hajóit két különálló gödörben fedezték fel 1954-ben a Nagy Piramis keleti és déli oldalán.

A Kheopsz piramis a három gízai piramis legnagyobbika. Ebben a piramisban temették el Hufu fáraót, aki 4500 évvel ezelőtt uralkodott.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!