
6 méter széles, 4000 éves 3 dimenziós képre bukkantak, amelyen 3 ember madárrá változik
4000 éves színes domborműfalat tártak fel Peruban, amely új fényt vet az amerikai civilizációk hajnalára.

4000 éves színes domborműfalat tártak fel Peruban, amely új fényt vet az amerikai civilizációk hajnalára.

Ősi múmiát talált a rendőrség egy ittas perui futár hűtőtáskájában egy punói régészeti lelőhelyen, az ország délkeleti részén.

Feláldozott gyerekek múmiáira bukkantak Peruben, Lima közelében. A testeket szövetbe burkolva, szorosan összekötve találták meg.

A szakértők szerint a tömegsír temetkezési hely lehetett, ahol a királyság előkelőségeit helyezték örök nyugalomra.

Elérte a koronavírus okozta világjárvány az Amazonas perui bennszülöttjeit is, hiába próbálták elszigetelni a behurcolt fertőzésekre nagyon érzékeny indiánokat. A perui nahua törzsből legalább hatan megfertőződtek, pedig a törzs a világtól elzártan él azóta is, hogy az 1980-as években először felvette velük a kapcsolatot a külvilág. A törzs alig ezer fős közössége a Kugapakori-Nahua-Nanti természetvédelmi…

Perui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak a perui fővárostól, Limától mintegy 150 kilométerre északra folyó régészeti feltárásokon. A térség a caral, más néven Norte chico civilizáció egyik fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban. Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy emberszerű…

Ugyan az azték, maja és inka civilizáció emberáldozatairól írnak a gyarmatosítás kori spanyol krónikák, de ilyen méretű rituális vérontásra még nem találtak példát

A limai műszaki egyetem épülete egy hasadékokkal, kiugrókkal, grottákkal szabdalt betonból újraálmodott Machu Pichu.

Az UNESCO definíciója szerint a bioszféra-rezervátumok a fenntartható fejlődés modellrégiói. Értékes ökoszisztémákat képviselnek, biológiai sokszínűség jellemzi őket. A cím elnyeréséhez elengedhetetlen, hogy a szóban forgó területeken az emberek összhangban éljenek a természettel.

A koponyát vizsgálva olyan töréseket láttunk, amelyek összhangban vannak a fej túlzott megnyúlásával és elforgatásával. Lehettek vágások is, de a nyakcsontok törése erőszakot jelez a testtájon.

A kutatók csillagászati szimbólumokkal televésett sziklákra bukkantak, amelyek szerencsésen kiállták az idő próbáját. A laboratórium 3500-4000 évvel ezelőtti időkből való.

A sírra munkások találtak március 20-án a külvárosban, Llosa a tervek szerint április 14-én látogatja meg a szülőházat.