Pannon Filharmonikusok

Ezen a koncerten az angyalok kara szólókat énekel a hangszerek hangján

Ezen a koncerten az angyalok kara szólókat énekel a hangszerek hangján

Karácsonyi hangversenyt adni nem kell, nem illik, hanem karácsonyi hangversenyt adni jó. Egyfajta belső kényszer, ajándék a közösségnek, de saját magunknak is az. Nem állíthatjuk, hogy egyre lassabban, nyugodtabban telnek az év végéhez közeledve a napok, sőt, komoly munka zajlik. Ez azt jelenti tehát, hogy nem egy az életünkbe végre fokozatosan belopódzó csendességben, lenyugvásban csendül…

2020. december 20. /
, ,
A világ bármely táján együtt ünnepelhetünk a Pannon Filharmonikusokkal

A világ bármely táján együtt ünnepelhetünk a Pannon Filharmonikusokkal

December 11-én a Müpa felkérésére Budapestről, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből jelentkezik online a pécsi zenekar. Emlékül című ünnepi koncertjük az élő közvetítés segítségével szinte bárhonnan követhető. Az ünnep apropója egy kettős évforduló: december 9-e jeles nap a zenekar és a zenebarátok számára, e napon csendült fel tíz évvel ezelőtt az első nyilvános hangverseny a…

2020. december 10. /
, ,
Mint a gyermek a karácsonyi ajándékát, mi most egy évig várjuk ezt a csodálatos munkát

Mint a gyermek a karácsonyi ajándékát, mi most egy évig várjuk ezt a csodálatos munkát

A Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház hagyományteremtő céllal állítja színpadra a Kodály Központban a nagy klasszikust, A diótörőt. Most már egészen bizonyos, hogy csak 2021-ben. Az együttműködést szerződéssel megpecsételő koprodukciós partnerek a hatályban lévő rendeletek alapján mérlegelték azt, hogy egy ilyen volumenű, régiós, vagy akár országos érdeklődésre számot tartó, magas minőségű produkciót jelen…

2020. november 26. /
, ,
A Pannon Filharmonikusok élő koncertje ma online – Covid-tépázta címmel

A Pannon Filharmonikusok élő koncertje ma online – Covid-tépázta címmel

Könnyek és csínyek A Pannon Filharmonikusok rugalmasságról, töretlen munkavégzésről, szakmai minőségről és bizony, a humor fontosságáról is üzen november 21-i koncertjével. Az élőben online közvetített, az internet segítségével a világban majdnem bárhol megtekinthető hangversenyüknek már a címe is beszédes. Semmi okunk felhőtlen elégedettségre, de a humor átsegíthet a nehézségeken, meg kell látnunk korlátok közé szorított…

2020. november 21. /
, ,
Pannon Filharmonikusok: Dolgozunk és biztonságos közelségben maradunk a közönséggel

Pannon Filharmonikusok: Dolgozunk és biztonságos közelségben maradunk a közönséggel

A Pannon Filharmonikusok tájékoztatójában elsőként említi: végtelenül sajnálja, hogy közönsége nélkül kell játsszon, de annál nagyobb örömmel közvetít élőben kevesebb művészt foglalkoztató koncerteket megváltoztatott műsorral, így muzsikusaik nagyobb biztonságban dolgozhatnak. Vezetése a kulturális rendezvényeket érintő hatályos rendelkezések tudomásulvételével szervezi meg a zenekar munkarendjét. Egyrészt hangsúlyozza, hogy a folyamatos, minőségi munkavégzés biztonságát kívánja minden eszközzel támogatni,…

2020. november 13. /
, ,
Baráti Kristóf: Az extrém hangszerhasználat olyan, mintha egy jobb autószerelő működne a zongora belsejében

Baráti Kristóf: Az extrém hangszerhasználat olyan, mintha egy jobb autószerelő működne a zongora belsejében

Ősbemutatót tervezett november 12-re a Pannon Filharmonikusok Zenekar. A Londonban élő, dél-koreai zeneszerző Donghoon Shin komponált művet Versenymű hegedűre és zenekarra címmel Baráti Kristóf Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas hegedűművész számára. A számos nemzetközi díjat bezsebelt zeneszerző tagja az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának, amely fiatal karmestereket és zeneszerzőket fogad, akik közösen dolgoznak a program folyamán és…

Liszt Ferenc születésnapján ad koncertet a Pannon Filharmonikusok

Liszt Ferenc születésnapján ad koncertet a Pannon Filharmonikusok

Október 22-én, a nemzeti ünnep előestéjén, Liszt Ferenc születésének a napján tűzte műsorára a Pannon Filharmonikusok hangsúlyosan Liszt Ferenc és a Kodály Központban ritkán műsorra kerülő szerző, Richard Wagner műveire épülő hangversenyét. A két igen eltérő személyiségű kortárs, barát és vetélytárs másféle zenei nyelven, különböző gondolatiság mellett alkotott és fogalmazott meg az emberi létet érintő,…

2020. október 21. /
, ,
Lenni vagy nem – A Trianon-trauma egy személyes történet tükrében – beszélgetés Gyöngyösi Levente és Visky András alkotópárossal

Lenni vagy nem – A Trianon-trauma egy személyes történet tükrében – beszélgetés Gyöngyösi Levente és Visky András alkotópárossal

Talán a legfontosabb, hogy egy mintaszerű emberi viselkedésformára rámutassunk. Janovics Jenő nem a könnyebb, hanem a jóval nehezebb utat választotta: Kolozsváron maradt és újjáépítette a társulatát, és ezzel ott és azoknak mutatott példát, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá.

A Pannon Filharmonikusok egyes koncertjei a világ bármely pontjáról elérhetőek

A Pannon Filharmonikusok egyes koncertjei a világ bármely pontjáról elérhetőek

A zenekar 2020. szeptember 19-én szombaton 18 órára, Bécsi barátok címmel meghirdetett hangversenye,  – amelynek sztárvendége Baráth Emőke szoprán operaénekes, – a Kodály Központ hangversenytermében is, vagy akár otthon is látható, hallható lesz. A PFZ szeptember 9-én megtartott sajtótájékoztatóján Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója hangsúlyozta, hogy az élő közvetítés elindítása nem egyszerűen a Covid-járvány okozta…

2020. szeptember 19. /
, ,
Elindult a Pannon Filharmonikusok új évada – itt program

Elindult a Pannon Filharmonikusok új évada – itt program

Strauss, Bruckner és Hindemith műveinek megszólaltatásával, Bogányi Tibor vezényletével, Balog József zongoraművész közreműködésével kezdi meg új évadát csütörtökön a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ), amely idén és jövőre két jeles évfordulót is ünnepel. Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója a zenekar szerdai pécsi sajtótájékoztatóján beszámolt arról: idén decemberben lesz tíz esztendeje, hogy a…

2020. szeptember 12. /
, ,