+ Zene

A Pannon Filharmonikusok egyes koncertjei a világ bármely pontjáról elérhetőek

fotó: Emmanuel Jacques

A zenekar 2020. szeptember 19-én szombaton 18 órára, Bécsi barátok címmel meghirdetett hangversenye,  – amelynek sztárvendége Baráth Emőke szoprán operaénekes, – a Kodály Központ hangversenytermében is, vagy akár otthon is látható, hallható lesz.

A PFZ szeptember 9-én megtartott sajtótájékoztatóján Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója hangsúlyozta, hogy az élő közvetítés elindítása nem egyszerűen a Covid-járvány okozta kihívásokra adott friss válasz. Elmondta, hogy tíz éve, amikor a Kodály Központ épületének beruházása elindult, terveik között szerepelt az élő közvetítéseket is kiszolgáló technikai háttér létrehozása.

„Amióta azonban a zenekar vezetése először fogalmazta meg az online térben való jelenlét fontosságát, a vírus miatt nyilván egészen megváltozott a kontextus.”

– emelte ki Horváth Zsolt.

A kényszerűségben a lehetőséget látják, így igyekeztek a legjobb módját megtalálni annak, hogyan lehet a zenekar által képviselt magas zenei minőséget a kamerák és az internet segítségével maradéktalanul közvetíteni akár Tokyótól New Yorkig. Elhangzott, hogy ez a fejlesztés forrásigényes, azonban elengedhetetlen,

a zenekar keresi az online platform kiépítéséhez a támogatókat.

„A zenekar már lemez-minőségben szólal meg, ez magabiztosságot ad ahhoz, hogy bármely élő közvetítés alkalmával most a világ elé lépjen ki.”

– jegyezte meg a zenekar igazgatója.

A Pannon Filharmonikusok évadnyitó hangversenye Balog József, a világ nagy színpadain elismert Lajtha-, és Liszt-díjas zongoraművész fellépésével egyben méltó nyitánya volt az élő közvetítések sorának.  A zenekar művészeti vezetésének szándéka szerint a szeptember 19-i koncert Baráth Emőke szoprán operaénekes közreműködésével olyan különleges zenei élményt kínál a közönségnek, amely a világ bármely pontján érdeklődésre tarthat számot.

A Bécsi barátok című est ugyanis Baráth Emőke személye köré épül, aki a Junior Prima díj elnyerése után az elmúlt évtizedben sorra hódította meg Európa, az Egyesült Államok, illetve Japán hangversenytermeit, így esetében talán a „sztárvendég” titulus sem túlzás. A művésznő a brüsszeli Queen Elisabeth zenei verseny döntőse, a Verbier Fesztivál nagydíjasa, a Karlovy Varyban tartott Antonín Dvořák Nemzetközi Énekverseny III. helyezettje. Berlinben 2019. októberében vehette át a legjobb fiatal énekművész kategóriában a rangos Opus Klassik-díjat. Érdekességként említi a szakma, hogy első nemzetközi sikerét egy nadrágszerep hozta a Julius Caesar Sestójaként – holott a művésznő nem csak ragyogó szoprán, de gyönyörű nő is. Voglio cantar címmel készített különleges lemezt olyan zenei anyagból, amelynek szerzője részben az a Barbara Strozzi, aki korának nagyon kevés női zeneszerzői közé tartozik. Az album 2020. elején az International Opera Award versenylistájára (így a szakma figyelmének középpontjába) került, amelynek eredményhirdetése később várható. A világhírű kontratenor sztár, Philippe Jaroussky Cavalli-operarészleteit tartalmazó lemezén Baráth Emőke is közreműködik.

A hangverseny dirigense a korszak alapos ismerője, Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere.

„András szabad kezet adott nekem, hiszen tudja, hogy mennyire szeretek Mozartot énekelni. Tulajdonképpen ő ajánlotta azt, hogy legyen egy közös bécsi klasszikus koncertünk, és úgy gondolom, hogy egy nagyon szép műsort sikerült kialakítanunk. Haydn- és Mozart-operákból emeltem ki áriákat, amelyek mellé András választotta ki a zenekari műveket, így igen változatos koncertre számíthat a közönség. Fontosnak tartom, hogy ezúttal egy egész estét énekelhetek csak bécsi klasszikus művekből, ráadásul a számomra legkedvesebbekből.”

– nyilatkozta Baráth Emőke a Papageno-nak.

 Közismert és ritkán hallható kompozíciók, Mozart és Haydn remekművei igazi zenei csemegéknek ígérkeznek, Vass András állandó karmester elhivatottsága a zenei kor és műfaj iránt garantálja a művek megfelelő megszólaltatását.

Az online közvetítés a következő linken érhető el: http://bit.ly/Becsibaratok_livestream

Tájékoztatták a közönséget arról, hogy a jegyváltás hasonló bármely internetes vásárláshoz, regisztráció után bankkártyával lehet fizetni, a visszaigazoló email tartalmazza a linket, amire kattintva elérik a közvetítést. Az élő adás, az internetes kapcsolat a koncert meghirdetett időpontjában kezdődik, a hangverseny kezdésében azonban pár perc eltérés lehet. Úgy, ahogyan a hangversenyteremben, ha a műsor hossza igényli, 20 perces szünetet tartanak.

A zenekar felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány legújabb intézkedései alapján az eddig megszokott helyszínek mellett a mozikban, a színházakban és a hangversenytermekben is kötelező a maszk viselése az előadások alatt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top