
Csuja Imre már tervezi a visszavonulási útvonalat
Csuja Imre elárulta, hogy a meglévő szerepeit még játssza, de nem szándékozik új kihívásokat vállalni a következő években.

Csuja Imre elárulta, hogy a meglévő szerepeit még játssza, de nem szándékozik új kihívásokat vállalni a következő években.

Nem jó nap ez a nők számára Svájcban – mondta a nyugdíjkorhatár emelésének egyik ellenzője a svájci televízióban.

A legújabb reprezentatív felmérésében egyebek között azt vizsgálták, milyen nyugdíjkorhatárra számítanak a jövő nyugdíjasai.

Az ENSZ számításai szerint míg 2010-ben a világ népességének közel 8 százaléka töltötte be a 65. életévét, 2050-re több, mint kétszeresére, 2100-ra akár háromszorosára nő az arányuk. A boldog időskor az anyagi biztonságon, a minőségi megtakarítási programok meglétén, az egészségügyi szolgáltatások rendelkezésre állásán és a kulturált, biztonságos lakókörnyezeten múlik. Az igazán gondtalan évekhez továbbá hozzájárul, ha…

Kemény idők jönnek a következő évtizedek nyugdíjasaira.

A Pestre behívottak a Fiumei úton várakoznak. Előbb kint az utcán. Fegyelmezetten, kettes sorban. Nem mondható, hogy olyan jól öltözöttek volnának, azt se, hogy minden foguk megvan. - Scipiades Erzsébet riportja.

A szegedi nyugdíjas egy sátorban él a tengerparton, meggyógyult az életmódváltástól.

David Letterman egyik utolsó adásában Tom Waits akkora showman volt, hogy észre sem vesszük, hogy a világ leghíresebb színésze gubbaszt mögötte.