+ Életmód

A jövő nyugdíjasai semmi jóra nem számítanak

nyugdíjasai

A legújabb reprezentatív felmérésében egyebek között azt vizsgálták, milyen nyugdíjkorhatárra számítanak a jövő nyugdíjasai.

Keresés a weben

Átlagosan 69 évre teszik a rájuk váró nyugdíjkorhatárt a 30-59 évesek, vagyis a jövő nyugdíjasai – derül ki a K&H a legfrissebb felméréséből, amelyet szombaton juttattak el hozzánk.

A K&H negyedévente rendszeresen megjelenő legújabb reprezentatív felmérésében egyebek között azt vizsgálták, milyen nyugdíjkorhatárra számítanak a jövő nyugdíjasai.

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák üzletágának vezetője kiemelte: míg 2019 és 2020-ban a 65 év volt a leggyakrabban említett korhatár, addig 2021-ben és 2022-ben számszerűleg már többen említették a 70 évet.

Míg az ötvenes korosztály legnagyobb része – 43 százaléka – 65 éves nyugdíjkorhatárra számít, addig a harmincasok és negyvenesek körében a 70 évet említették a leggyakrabban.

A kutatásban vizsgálták azt is, hogy a megkérdezettek mikor terveznek nyugdíjba vonulni. A válaszadók 61 százaléka akkor menne nyugdíjba, amikor erre a törvényi keretek lehetőséget adnak. A korábbi években – 2019, 2020 és 2021 második negyedévében – még 66-70 százalékuk számított erre.

Az idén 11 százalékos volt azok aránya, akik abban bíznak, hogy már a nyugdíjkorhatár elérése előtt pihenésre válthatnak. Az előző három évben ők szintén többen voltak, akkor 12-14 százalékos volt az arányuk.

A felmérésben résztvevők 27 százaléka gondolja úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fog. Arányuk az előző években még csak 20 százalék körüli volt.

Székely Pálma a közleményben megjegyezte, enyhe pesszimizmus rajzolódik ki a ténylegesen tervezett nyugdíjba vonulásra vonatkozó válaszokból. Ebben szerepet játszhat, hogy bár a nyugdíjvárakozások hosszú távúak, a mostani bizonytalan, kedvezőtlen gazdasági környezetben sokan pesszimistábban látják a jövőt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top