
A harmadik Róma születése – és árnyéka napjainkig
A „harmadik Róma” elmélete: az első Róma elbukott, a második, Bizánc is elpusztult, így Moszkvára hárult a keresztény világ védelme.

A „harmadik Róma” elmélete: az első Róma elbukott, a második, Bizánc is elpusztult, így Moszkvára hárult a keresztény világ védelme.

Kilencven napra felfüggesztette egy orosz fővárosi bíróság a moszkvai angol-amerikai iskola tevékenységét...

A Memorial közölte, hogy a bírósági döntés ellenére folytatja harcát az emberi jogokért és ünnepelni fogja kitüntetését.

Paul Katzenberger évek óta Moszkvában élt, a német lapokat tudósította onnan elsősorban politikai jellegű témákban.

Újra letartóztatták a Pussy Riot orosz punkzenekar egyik tagját szombaton Moszkvában, hetekkel azután, hogy egy másik incidens miatt kiengedték a rendőrségi őrizetből. Veronyika Nyikulsinát egy rendőrőrsre vitték – közölte ügyvédje az Interfax helyi hírügynökséggel, hozzátéve, hogy az ok egyelőre tisztázatlan. A média arról számolt be, hogy az aktivista a dohányzási tilalom ellenére cigarettára gyújtott, és…

Egy moszkvai bíróság pénteken 2,4 millió rubelre (csaknem 10 millió forintra) bírságolta meg Twitter közösségi mikroblog- szolgáltatót, amiért nem volt hajlandó eltávolítani fiatalkorúakat nem engedélyezett tüntetésben való részvételre buzdító bejegyzéseket. A Twitterre korábban ugyanilyen törvénysértés címén 3,2 millió és 3,3 millió rubeles bírságot szabott ki a bíróság az orosz fővárosban, így a pénteki összeggel együtt…

Távozik a moszkvai Gogol Központ színház művészeti vezetői posztjáról Kirill Szerebrennyikov nemzetközi hírű rendező – jelentette be az alkotó kedden Instagram-bejegyzésében. Helyére a polgármesteri hivatal február 26-tól Alekszej Arkanov színész-rendező-producert nevezte ki. A moszkvai polgármesteri hivatal kulturális osztálya korábban közölte, hogy a Szerebrennyikovval megkötött szerződés február 25-én lejár, és azt nem hosszabbítják meg. A Színikritikusok Egyesülete…

A projekt a már az elnevezésében is az elbeszélésekre emlékeztető Rasszkazovka állomáson kezdődött, amelynek designja egy könyvtárra emlékeztet.

Banksy kijelentette, hogy semmi köze a kiállításhoz, és nem fizettet a közönséggel azért, hogy megnézzék a képeit.

A Bolsoj Beethoven termében helyi idő szerint este hétkor kezdődött volna a Sarló és kalapács című koncert, a bolsevik forradalom 100. évfordulója alkalmából.

Vajon mi ennek a gyűjteménynek a szervezőelve? Talán az, hogy minden történet kulcsmomentuma egy végzetes találkozás, egy csomópont, ahol két vagy több életút véletlenül keresztezi egymást... - Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni című könyvéről.

Ebben a kötetben benne van minden, amit ma Recskről tudni lehet. A visszaemlékezések mellett nem csak a rabok, de az őrök névlistája is szerepel a pokolbéli visszaemlékezések mellett.