Ötszázhúsz éve, 1505. október 27-én halt meg III. (Nagy) Iván moszkvai nagyfejedelem, az orosz államiság egyik legfontosabb alakja. Ő volt az, aki egyesítette az orosz fejedelemségeket, megszabadította országát a mongol fennhatóságtól, és lerakta annak az Oroszországnak az alapjait, amely később birodalommá nőtte ki magát.
Uralkodása alatt született meg a „harmadik Róma” eszméje is – az a politikai és vallási vízió, amely szerint Moszkva lett a kereszténység utolsó védelmezője és örököse. Ez az elmélet nem csupán vallási önazonosságot teremtett, hanem hatalmi küldetéstudatot is, amely évszázadokon át meghatározta az orosz politikai gondolkodást – s hatása, sokak szerint, ma is kitapintható.
A mongol iga vége és Moszkva felemelkedése
III. Iván a 15. század közepén lépett trónra, egy olyan időszakban, amikor az orosz fejedelemségek még a mongol Arany Horda fennhatósága alatt álltak. Bár formálisan adót fizettek a kánnak, Moszkva már egyre inkább önálló politikai erővé vált. Iván 1480-ban megtagadta a mongoloknak járó ajándékot, és az Ugra folyónál állóháborúba került a Nagy Hordával – csata nélkül, de végleg megszabadítva Oroszországot a hódítók uralmától. Az orosz történetírás ezt az eseményt az „iga lerázásaként” ünnepli, és ekkortól datálják az önálló orosz államiság megszületését.
A belső egység politikája
A mongoloktól való függetlenedés után Iván a belső konszolidációra és terjeszkedésre koncentrált. Diplomáciával, házasságokkal és pénzzel igyekezett megszerezni a környező fejedelemségek fölött az uralmat – ha ez nem sikerült, fegyverrel is kész volt lépni. A Novgorodi Köztársaság, az orosz világ legnyugatibb és legszabadabb állama, 1478-ban került végleg Moszkva fennhatósága alá. Ezzel megszűnt az utolsó komoly autonóm központ, és a hatalom Moszkvában összpontosult.
Az autokrácia születése
III. Iván felismerte, hogy az újonnan egyesített ország csak erős központi hatalommal tartható össze. 1497-ben kiadta az egész birodalomra kiterjedő törvénykönyvet, a Szugyebnyiket, és módszeresen felszámolta a korábbi fejedelemségek önállóságát. A moszkvai nagyfejedelem ettől kezdve nem csupán politikai, hanem szakrális uralkodóként is lépett fel – az ortodox egyház támogatásával.
Második felesége, Zója Palaiologina, az utolsó bizánci császár rokona révén Moszkva Bizánc örökösének tekinthette magát. Ebből született meg a „harmadik Róma” elmélete: az első Róma elbukott, a második, Bizánc is elpusztult, így Moszkvára hárult a keresztény világ védelme. Ez az ideológia legitimálta a hódításokat, és megalapozta az orosz birodalmi gondolatot – egy eszmét, amely azóta is újra és újra felbukkan a történelem színpadán.
A birodalom magva
III. Iván uralkodása alatt Moszkva nemcsak politikai, hanem szimbolikus központtá is vált. Ekkor épült újjá a Kreml, benne a cári koronázótemplom, az Uszpenszkij-székesegyház. A kétfejű sas – Bizánc jelképe – Iván címere lett, amelyet az orosz állam ma is használ. Halála idejére az ország háromszorosára nőtt, stabil és egységes államot hagyott örökül fiára, Vaszilijra.
Örökség, amely tovább él
III. Iván neve máig az orosz állami gondolkodás egyik sarokköve. Ő volt az, aki Moszkvát nemcsak politikai központtá, hanem spirituális és történelmi küldetés szimbólumává tette. Az a gondolat, hogy Oroszország különleges sorsra hivatott, hogy küldetése a világ megmentése vagy védelme, azóta is időről időre visszatér az orosz hatalmi ideológiákban.
És ahogy a történelem újraírja önmagát, a „harmadik Róma” árnyéka ma is ott vetül Európa keleti határain.
A legfrissebb történelmi cikkek
