
Kincses Károly dilemmája az MMA-díjról
Sokszorosan végiggondoltam én ezt a dolgot, hogy elfogadjam-e vagy sem, mondja Kincses Károly.
Sokszorosan végiggondoltam én ezt a dolgot, hogy elfogadjam-e vagy sem, mondja Kincses Károly.
Fekete Györgyöt 165 igen, 8 nem és 12 tartózkodás mellett választották az MMA elnökévé, elnöki megbízatása három évre szól. A posztért egyedül indult.
Tíz kategóriában 69-en kapnak elismerést. A díjakat várhatóan november elején adják át.
A veszprémi konferencián megfogalmazott elképzelések nyomán dolgoznak azon, hogyan lehetne ezt a bevételt más forrásból pótolni.
A legnagyobb összeget 2,95 millió forintot a Horatio Kft. nyerte az MMA-tól, ők a pénzből Kelemen László emlékére zenés játékkal készültek.
Az akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralizmus követelményével.
Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 300 ezer, felső határa pedig 3 millió forint.
Fénymásolt húszezrest tömtek a szájuk és halottnak tettették magukat. A rendőrök közbeléptek.
Az MMA-közgyűlés döntött a Műcsarnok működtetéséről is.