
Az ember túlélőképessége határtalan
A hajótöröttekről szóló történetek az emberi alkalmazkodás majdnem-határtalanságának bizonyítékai. Mennyivel nehezebb az űrhajótörötteknek?

A hajótöröttekről szóló történetek az emberi alkalmazkodás majdnem-határtalanságának bizonyítékai. Mennyivel nehezebb az űrhajótörötteknek?

– Ne kérdezz, lazíts! – amikor ez lesz a társadalom jelszava, akkor elvesztünk. Kihalunk. Walter Tevis szerint egyetlen emberen múlhat minden.

Egy világ, ami, ha a miénk folytatása, akkor is vicces, meghökkentő, kétséget ébresztő és talán kicsit abba ejtő. Tátott szájjal habzsoltuk a Monokróm című Fforde-regényt.

Tal M. Klein megérteti veled, hogy milyen volt a teleportálás technikai háttere a XXII. század közepe táján. Te ezt valamikor később – talán a XXIII. század elején – olvasod…

…és mi köze van ennek a nyomozóhoz, aki 1866-ban a prágai kuplerájok és fogadók közül eljut Párizsba, sőt Mexikóba is? A Múmiamalomban válaszol.

A darabjaira hullott Európa meghökkentően pontos képe bontakozik ki Dave Hutchinson regényéből. Az Embercsempészek című könyv - sci-fi. Remélem.

Azok, akik találkoztak a kísértettel, meg is haltak a következő napon. Tallinn lakói mindenfélét rebesgetnek, de az igazságot megint Melchior nyomozza ki.

Csak játéknak indult, de a végén olyan kérdésekig jutott el Arszen, amelyeknek már a feltevése is nehéz, nemhogy a megválaszolása.

Heinlein a múlt század ötvenes években írta az Ajtó a nyárba című regényt, mely 1970-ben és 2001-ben játszódik. Attól csak érdekesebb, hogy a megálmodott jövő nekünk már a múlt.