+ Irodalom

Teleportálj, ne késs a randiról!

Tal M. Klein megérteti veled, hogy milyen volt a teleportálás technikai háttere a XXII. század közepe táján. Te ezt valamikor később – talán a XXIII. század elején – olvasod…

Tal M. Klein: Portál [The Punch Escrow] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Tamás Dénes – 336 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5628-71-9

Az egyetlen szempillantás alatt megtett nagy távolságok kérdése mindig is izgatta az embereket, már a mesékben is ott volt a hétmérföldes csizma, és a varázslók is könnyedén kerültek egyik helyről a másikra „egy szempillantás alatt”. Az egyszeri ember persze azt mondja erre, hogy a teleportálás reális lehetőség, hiszen „nem zörög a haraszt…”, ráadásul a Star Trek-ben is bevett közlekedési forma, hogy ide-oda sugározzák a hősöket.

De hogyan működik a teleportálás?( Tal M. Klein szerint)

A legtöbb szerző nem foglakozik a műszaki fejlesztéseken – és nem varázslaton! – alapuló, nagy távolságot áthidaló „testáthelyezés” mikéntjével, hanem az általa megteremtett világban adottnak veszi a lehetőséget. Tal M. Klein regénye – túl azon, hogy hihetetlenül pörgős történet – attól igazán izgalmas, hogy nem csak a teleportálást hétköznapi szinten használó társadalom képét vázolja fel, hanem a hozzá tartozó hátteret is. Sok izgalmas szempontból tárgyalja a XXII. századot.

„A molekuláris nanotechnológia egyik váratlan folyománya az volt, hogy az emberek a mi korunkban – többé-kevésbé – örökké élhettek. Amint a legtöbb gyilkos kórral végeztünk, az orvostudomány következő célkitűzése az lett, hogy a megszüntesse a »bűnözés« élettani hatásait. A 22. században önmagában véve teljes lelki nyugalommal lehetett dohányozni, drogozni, rákot kapni, vagy megfertőződni szexuális úton terjedő betegségekkel. Ugyanazok a varázslatos kis robotok, akik a genetikai hátrányainkat ledolgozták, a múlt éjszaka hozott rossz döntéseink alól is feloldoztak minket. meghalni lényegében már csak balesetben és gyilkosság útján lehetett.
És ráadásul az ember megválaszthatta, hogy meddig öregedett. Volt, aki a fiatalságot választotta, míg mások élvezték az öregedést. A kor az önkifejezés új formája lett.”

Illetve ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a regény narrátora Joel Byram – aki utólag meséli el a saját történetét – először maga sem tudja, hogy miként működik a teleportálás. Pontosabban azt tudja, hogy mi a hivatalos álláspont arról, hogy miként működik. Joel „felhasználói szintű ismeretekkel” rendelkezik, s mert felesége a technológiát fejlesztő és kézben tartó cég kutatója, ezért kellően biztos abban, hogy az eszköz ártalmatlan. Azok pedig, akik használatát ellenzik, maradi és ódivatú fazonok, akik valójában a fejlődésre mondanak nemet. Véleményüket magabiztosan sutba lehet dobni…

„Valamikor 2127-ben, huszonhat évvel azután, hogy technikailag megvalósíthatóvá vált, az emberi teleportálást legalizálták az Egyesült Államokban. A vita természetesen nem maradhatott el – és leginkább a lélek körül zajlott. Számos vallási vezető írt enciklikát, hirdetett chéremet vagy fatvát bárki ellen, aki részt vett teleportálásban vagy segítséget nyújtott hozzá, mert anatémának ítélték. A technológia leghangosabb ellenzője egy Roberto Shila nevű zelóta volt, aki egységes és mindenre elszánt teleportálás-ellenes frontban egyesítette a különböző elégedetlenkedőket. Kijelentették, hogy az ember a teleportálás során a Gyehenna tüzére kerül, ezért magukat gyehennitáknak nevezték.”

Az alaphelyzet, a fejlődésbe vetett hit, és a veszélyeket szajkózók lenézése – talán nem teljesen ismeretlen ma sem. Ahogy olyasmivel is találkozhattunk már, hogy a vállalti érdekek és a mögötte álló tőke elfedi és megmásítja a kutatási eredményeket…

Joel Byram a saját bőrén tapasztalja meg, hogy az, ami jól hangzik, nem feltétlenül igaz, s az, ami eddig idilli utópiának hatott, valójában egy jól álcázott rémálom.

Egy gyehenniták által elkövetett merénylet következményeként Joel Byram megkettőződik. Ráadásul még a feleségét is elrabolják. Joelnek minden találékonyságára szüksége van, hogy megoldja a helyzetet, melyben az életére/életeire tör egy gigavállalat, megpróbálja kihasználni a szekta, és saját céljai érdekében mozgatja egy idegen titkosszolgálat.

Ráadásul az örült tempójú hajszában – ahol az addig őt szolgáló eszközöket és berendezéseket is ki kell játszania – megkettőzött önmagával kell összefognia. Meghökkentő és megdöbbentő – az önismeret új fokozata! –, amikor egy lopott mentőautóban ott ülsz magad mellett, és arról vitatkozol, hogy miként menthetnétek meg együtt a feleséged…

Tal M. Klein regénye az őrült tempó mellett is telis-tele van jó és végiggondolandó felvetésekkel, a XXII. századi világot megalapozó technikai újdonságokkal, amiket – dicséretes módon – gyakran lábjegyzetként közöl. Ez a megoldás azért is előnyös, mert figyelembe veszi a legkülönfélébb olvasási stratégiákat, lehetőséget ad arra, hogy az, akinek sietős, hiányérzet nélkül átugorhasson részeket. A lábjegyzetek ugyanakkor arra is jók, hogy a végén visszatérjen, aki korábban kihagyta.

***

(A Culture Club dala nem véletlenül került a cikkbe.
Fontos szerepe van a regényben…)

Teleportálj, ne késs a randiról!
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top