lengyelország

Kinyitottak a szállodák, színházak, mozik Lengyelországban

Kinyitottak a szállodák, színházak, mozik Lengyelországban

Sokan foglaltak szállást a járványügyi korlátozások feloldásával pénteken megnyitott lengyelországi szállodákban, elsősorban a hegyvidéki üdülőhelyek iránt van jelentős érdeklődés – írta a lengyel sajtó. Lengyelországban a stabilnak minősített járványhelyzet miatt péntektől az egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újból megnyílhatnak a szállodák. Az erről szóló szabályzás egyelőre február végéig érvényes, akkor a kormány a járványügyi helyzettől függően…

Megkezdődött a 3 lengyel nő Fekete Madonna-pere

Megkezdődött a 3 lengyel nő Fekete Madonna-pere

A közép-lengyelországi Plock városában megkezdődött azoknak az aktivistáknak a pere, akik a czestochowai pálos kolostorban őrzött ikon, a Fekete Madonna megmásított képét mutató matricákat ragasztottak ki egy helyi templom környékén – közölte szerdán a lengyel sajtó. A három nő 2019 áprilisában ragasztotta ki a matricákat, amelyeken a Szűzanya és a gyermek Jézus glóriája a melegjogi…

Rosszul hangzik: pénzügyi alap a vírus-vakcina mellékhatásainak kompenzálására

Rosszul hangzik: pénzügyi alap a vírus-vakcina mellékhatásainak kompenzálására

Kompenzációs alapot hoznak létre Lengyelországban a koronavírus elleni védőoltás mellékhatásai okozta esetleges káros következmények ellensúlyozására – közölte kedden Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője. Dworczyk a Mateusz Morawiecki kormányfővel, valamint Adam Niedzielski egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtóértekezleten jelentette be ezt a nemzeti védőoltásprogramot jóváhagyó kormányülés után. Morawiecki emlékeztetett: Lengyelország eddig 60 millió vakcinára kötött…

A Sarlatán vagy a Nomadland viszi el az Arany Békát?

A Sarlatán vagy a Nomadland viszi el az Arany Békát?

A november 14-én a lengyelországi Torunban megnyíló 28. Camerimage Nemzetközi Operatőrfesztivál fő versenyprogramjában a Nomadland és a Sarlatán című film is szerepel. Az operatőri Oscar előszobájának tartott fesztivál a The Hollywood Reporter beszámolója szerint a napokban hozta nyilvánosságra versenyprogramját. Az Arany Béka-díjért idén 12 alkotás versenyez november 14. és 21. között. A listán szerepel Chloé…

2020. október 26. /
, ,
Fődíjat nyert a Maladype Színház a lengyel Gombrowicz Fesztiválon

Fődíjat nyert a Maladype Színház a lengyel Gombrowicz Fesztiválon

Szakmai sikert aratott a Maladype Színház a lengyelországi Radomban; az egyik legismertebb fesztiválról, a XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválról hozták el a fődíjat, emellett más kategóriákban is ők voltak a legjobbak. A Maladype Színház szombat este a XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál egyhetes versenyprogramjának záró előadásaként mutatta be Witold Gombrowicz darabját Yvonne címmel, Balázs Zoltán rendezésében. Balázs…

2020. október 23. /
, ,
Maratonfutó pap kapta el a templom pénzével menekülő tolvajt

Maratonfutó pap kapta el a templom pénzével menekülő tolvajt

Maratonfutó pap állította meg a templom pénzével menekülő tolvajt egy lengyelországi plébánián. Jakub Lechniak plébános épen a Kamionekben lévő Szent Teréz anya kápolna sekrestyéjében tartózkodott, amikor zajt hallott és észrevette, hogy eltűnt a templom adományokat gyűjtő doboza. Meglátta az ablakon át menekülő férfit és utánaeredt. Amikor utolérte, a tettes eldobta a zsákmányt. A pap értesítette…

2020. augusztus 31. /
, , ,
A svédek visszaadták a lengyeleknek Krisztus siralmait

A svédek visszaadták a lengyeleknek Krisztus siralmait

A stockholmi Nemzeti Múzeum visszaadja az idősebb Lucas Cranach iskolájának művészei által festett Krisztus siralmai című festményt Lengyelországnak, mivel bebizonyosodott, hogy a képet a második világháború idején ellopták. „A Nemzeti Múzeum azt tanácsolta a svéd kormánynak, hogy az 1538 körül készült festményt szolgáltassák vissza a wroclawi Nemzeti Múzeumnak” – közölte az intézmény kedden. A műalkotás…

Elrejtett tárgyakat találtak egy auschwitzi kéményben

Elrejtett tárgyakat találtak egy auschwitzi kéményben

Elrejtett használati tárgyakat, késeket, villákat, ollókat és szerszámokat találtak a hajdani auschwitzi náci koncentrációs tábor 17-es blokkjának kéményében – írta a BBC hírportálja. A fő táborban elhelyezkedő 17-es blokkról úgy tudni, a mesterségekhez értő rabokat tartották ott fogva. A blokkot a nemzetiszocializmus áldozatainak osztrák nemzeti alapja készíti elő egy kiállításra. A munkások még áprilisban dolgoztak…

Online rendezik meg a Krakkói Filmfesztivált, ahol Forgács Péter életműdíjat kap

Online rendezik meg a Krakkói Filmfesztivált, ahol Forgács Péter életműdíjat kap

A világhálón tartják meg a járványhelyzet miatt a május végén, június elején esedékes Krakkói Filmfesztivált (KFF), amelyen kiemelt helyet kap az idei életműdíjas, Forgács Péter filmrendező. A mustrát 60. alkalommal rendezik meg. A filmszemle igazgatója, Krzysztof Gierat közleménye szerint a bizonytalan jövő miatt döntöttek az internetes formáról, egyúttal tekintettel vannak a közönségre, valamint az alkotókra…

2020. április 2. /
, ,
Elhunyt a legendás lengyel zeneszerző, Krzysztof Penderecki

Elhunyt a legendás lengyel zeneszerző, Krzysztof Penderecki

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja – közölte a lengyel média. A több mint 120, műfajában a komolyzenei avantgardtól a tonális zenealkotásig terjedő mű – köztük négy opera, nyolc szimfónia – alkotójának, karmesternek, zenepedagógusnak a nemzetközi ismertséget a hirosimai atomtámadás áldozatainak…

2020. március 30. /
, ,
9 év után újra megnyílt az óriási műkincstár, ahol a híres de Vinci festményt is őrzik

9 év után újra megnyílt az óriási műkincstár, ahol a híres de Vinci festményt is őrzik

A 2010 óta tartó renoválási munkák után csütörtök este újból megnyitották Krakkóban Európa egyik leggazdagabb műkincstárát, a 19. század elején megalapított Czartoryski-gyűjteményt, amelyben a világ egyik legértékesebb festménye, Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című képe is megtekinthető. Az eredetileg magánkézben lévő gyűjteményt 2016-ban 100 millió euróért megvásárolta a lengyel állam, ez lehetővé tette a felújítási…

Miért tört ki a 2. világháború? – Putyin és a lengyel diplomácia vitába szállt

Miért tört ki a 2. világháború? – Putyin és a lengyel diplomácia vitába szállt

A sztálinista  propagandát idézőnek nevezte szombat esti nyilatkozatában a lengyel külügyi tárca Vladimir Putyin orosz elnök minapi kijelentését, amelyben kétségbe vonta a Ribbentrop-Molotov paktum, illetve a Szovjetunió szerepét a  második világháború kirobbantásában. Putyin pénteken, az Eurázsiai Gazdasági Unió vezetőinek szentpétervári találkozóján ismét bírálta az Európai Parlamentnek a második világháború kitöréséről szóló szeptemberi nyilatkozatát, mely egyformán a háború…