
292 centis szörnyet fogtak másfél órás küzdelemben egy lengyel tóban
Egy igazi vízi óriás került horogra Lengyelországban: egy 292 centiméter hosszú harcsa döntötte meg az országos rekordot.

Egy igazi vízi óriás került horogra Lengyelországban: egy 292 centiméter hosszú harcsa döntötte meg az országos rekordot.

Stanislaw Soyka nemcsak hazájában, hanem külföldön is ismert volt. Magyarországon is fellépett, 2006-ban a budapesti A38 Hajón.

A szakértők összesen több mint 600 érmét számoltak össze. A lelet zömét Jagelló-kori ezüstdénárok alkotják.

A miniszter szerint a közmédia társaságainak felszámolási eljárás alá helyezése lehetővé teszi azok „szükséges átalakítását”.

Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje az 52. lagów-i nemzetközi filmfesztivál Juliusz Burski-különdíját nyerte el.

A lengyel filmművészet két új alkotását és hat VR-filmet láthat a magyar közönség a 29. Lengyel Filmtavasz programjában.

A 2018-ban megalapított múzeumi intézmény székházává az egykori gettó területén található épületegyüttest alakítják át.

Három, a második világháború során a Vörös Hadsereggel folytatott harcokban elesett, ismeretlen magyar katonát temettek újra a lengyelek.

A szentmisét Esterházy János boldoggá avatási perének posztulátora, az Egerben szolgáló lengyel minorita atya, Pawel Cebula koncelebrálta

Gyilkosság áldozata lett 1987-ben Franciszek Blachnicki lengyel katolikus pap, a Fény-Élet népszerű katolikus mozgalom alapítója.

Előadásokat ukrán művészettörténészek és régészek, az Interpol, az UNESCO, a Vám Világszervezet (WCO) és az ICOM szakértői tartanak.

A Nem hagytak nyomokat egyik legmegrázóbb jelenetében azt kérdezi anyjától egy haldokló fiú: „Mit érdekli őket?”