
Tízből négy olvasó torrenteli az e-könyvet
Ezzel együtt beindulni látszik az e-könyv piaca. Statisztikák, őszinte válaszok a könyvfesztről.

Ezzel együtt beindulni látszik az e-könyv piaca. Statisztikák, őszinte válaszok a könyvfesztről.

Vannak elhallgatott, száműzött dolgaink, bűneink, személyes éppúgy, mint történelmi. Németország esetében ez akár extrémnek is nevezhető.

19:08 Száguldó Riporterünk ellesett egy pillanatot, amikor kér író két szőke nő nyomába ered, hogy témát keressenek új könyvükhöz.

Például a Közöd? című regényt, amely a kimondhatóság határait feszegeti néhány fiatal lány és fiú első szexuális kalandjaiban.

Oroszország demokratikus átalakulása hazugság. Az ukrajnai fejlemények ébresztőt jelentenek a nyugati országok számára.

Sokan reméljük, hogy a társadalom ezúttal is erősebb lesz, mint az állam. Bemutató vasárnap a Könyvfesztiválon.

Ebből az alkalomból többen megszólaltak, idézzük. Márquez is posztumusz Budapest Nagydíjat kapott.

A Lengyel Intézet kitett magáért. Igor Ostachowicz és Bogdan Wojdowski is a könyves pakliban.

Itt szőröstül-bőröstül mindent megtalálsz, dedikálások a standokon, könyvbemutatók, kiállítások, szabadtéri nagyszínpad.