
A Keserü Ilona-kiállításon a harmadik terem fala nem véletlenül idézi az emberi bőr színét
Az Üzenet című képsorozaton jól megfigyelhető a Keserü Ilona alkotásaira jellemző, önmagukon túlmutató jelekben való gondolkodás.

Az Üzenet című képsorozaton jól megfigyelhető a Keserü Ilona alkotásaira jellemző, önmagukon túlmutató jelekben való gondolkodás.

Keserü Ilona és Kun Fruzsina személyét nem a klasszikus értelemben vett mester és tanítvány viszony köti össze.

Nemes Márton nemzetközi képzőművészeti sztár alkotása is szerepel a Virág Judit Galéria kortárs májusi aukcióján

Keserü Ilona egy 1969-es tárlatának megnyitóján Ottlik Géza mondott beszédet, rámutatva, hogy az igazán nagy művészet négy dologról beszél.

Keserü Ilona Mozaikterv (SOTE) című festménye még nem szerepelt a műtárgypiacon, a színkutatás kérdését járja körbe.

Keserü Ilona, a neoavantgárd világhírű képviselője Kócos nap című, 1991-es alkotása 22 millió forintos kikiáltási árról indult.

A Csontváry-kiállítás szakmai megnyitóján köszöntőt mondott L. Simon László miniszterhelyettes, Keserü Ilona Kossuth-díjas képzőművész és Gulyás Gábor kurátor. Gulyás Gábor szerint L. Simon Lászlónak köszönhető, hogy a tárlat nem csupán egy ábránd maradt.

A hazai művészeti szakma mintegy 130 meghatározó képviselőjének felkérésével választották meg Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeit.