Keleti Éva: Örök kérdés marad bennem, hogy hol vagyok én, és mennyi vagyok én?
Keleti Éva készített például olyan divatfotót, melynek hátterében a még lebombázott Erzsébet hidat láthatjuk.
Keleti Éva készített például olyan divatfotót, melynek hátterében a még lebombázott Erzsébet hidat láthatjuk.
Keleti Éva kiállítását a nagyközönség csütörtök és augusztus 20. között, a hét minden napján ingyenesen látogathatja
Az Amit még nem láttatok... - Keleti Éva című kiállítás július 13. és augusztus 20. között, a hét minden napján ingyenesen látogatható.
Keleti Éva már kislányként csodálta először kezdő fotósként készített róla fényképet, amikor Kelti Ágnes már sikeres tornász volt.
A hírt pályatársa, Keleti Éva közölte, nekrológot Kincses Károly fotótörténész írt.
Köszönöm a nemzeti múzeumnak a lehetőséget, hogy megőrzik ezeket a képeket, amelyek talán a jövő nemzedéknek mondanak valamit arról, hogy milyen volt a magyar színjátszás, a magyar kultúra a '70-es, '80-as években - mondta Keleti Éva fotóművész.
– Nagyon hálásak vagyunk Keleti Évának, hogy idejét és energiáját nem kímélve segített létrehozni a Kállai emlékév gerincét jelentő Kállai ’90 vándorkiállítást – mondta a színház igazgatója, Zalán János.
Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező a Keleti Éva fotóművész alkotásaiból készült kiállítás péntek esti megnyitóján elmondta: a képek egy nagyon nagy emberről szólnak, aki nélkül nem lett volna 20. századi magyar színház.
Mandur László 2004 és 2015 között készült 22 fotójából Faltól falig címmel szerdán nyílt kiállítás az Örkény Könyvesbolt Cultiris Galériájában. A kiállítás címét Kincses Károly fotómuzeológus, a kiállítás kurátora választotta, az ő megnyitóját olvashatjátok itt.