
Ipari kamerát a női öltözőbe! – Egészséges erotika
Az Egészséges erotika című filmet ma, azaz február 23-án láthatod a Magyar Mozi Tv csatornáján 20 órától. Ismétlés másnap

Az Egészséges erotika című filmet ma, azaz február 23-án láthatod a Magyar Mozi Tv csatornáján 20 órától. Ismétlés másnap

Fehér György 1989-ben készült alkotása Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényének felhasználásával készült.

A Haumann Péter által megformált felügyelő egy gyermekgyilkosság-sorozat elkövetője után nyomoz, de korán lezárják az ügyet.

Az SZTE csillagászának javaslata alapján a (612787) számú kisbolygó Haumann Péter (1941-2022) nevét kapta.

Schwanner Endre (1928-2021) fotográfus és szakíró 1966-ban alapító tagja volt a Studio Nadar alkotócsoportnak.

Balázsovits Lajos 1946-ban született Nagykanizsán. 1969-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

A család, pályatársak, barátok, kollégák, tisztelők vettek végső búcsút Haumann Pétertől pénteken a Farkasréti temetőben.

Pénteken vesznek végső búcsút Haumann Péter Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől a Farkasréti temetőben.

A Pinceszínházat az a megtiszteltetés érte, hogy február 18-án Trezor című pódiumbeszélgetésen vendégül láthatták Haumann Péter színművészt.

Remek történetek egész sora jön most szembe a világhálón, nekem is jutott egy egészen kicsi, ezt most elmesélem Haumann Péter színművészről.

Hatalmas veszteség érte a magyar színésztársadalmat Haumann Péter halálával - idézte Szirtes Tamás igazgatót a Madách Színház vasárnap.

Haumann Péter gyedi orgánumú, sokoldalú művész, sajátos humorral megformált vígjátéki alakjai mellett drámai alakításaival is sikert aratott.