
Elhunyt Stanislaw Mikulski, a népszerű Kloss kapitány
A Kloss-kultusz megszemélyesítője többször is járt Magyarországon, 1971-ben Bán Róbert vele forgatta A gyilkos a házban van című magyar krimit.

A Kloss-kultusz megszemélyesítője többször is járt Magyarországon, 1971-ben Bán Róbert vele forgatta A gyilkos a házban van című magyar krimit.

Mike Nichols csinált sztárt Dustin Hoffmanból és a Simon & Garfunkelből is. A rendező 83 éves volt.

78 éves korában elhunyt Jimmy Ruffin soulénekes, aki a hatvanas években aratta legnagyobb sikereit.

Saját fiatalkori emlékei nyomán formálta meg a macsó gengszterkaraktereket. Borongós hangulatú hősei miatt tartották Japán Eastwoodjának.

Az ötszörös Emerton díjas, kétszeres nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, megkapta a Hágai Fesztivál különdíját és a finn rádió nívódíját is.

Vasárnap, a 84. életévében elhunyt Jovan Ćirilov irodalmár, fordító, teatrológus, a belgrádi Jugoszláv Drámai Színház sokévi igazgatója, a Bitef fesztivál alapítója.

Glen Larson producer, forgatókönyvíró, énekes és zeneszerző is volt, de elsősorban az 1970-80-as évek kultikus amerikai tv-sorozatainak atyja.

Matematikai óriás volt, aki munkáival magát a matematikát alakította át - a német származású francia tudós csütörtökön halt meg.

A kárpátaljai magyarság sorsdöntő eseményeiről, mindennapjairól, a hétköznapi emberek küzdelmeiről, a nemzeti identitás kérdéseiről, a történelmi egyházak, a hagyományok és a magyar kultúra megtartó erejéről Petykó Ágnes több ezer riportot, összeállítást, interjút, tudósítást készített.

Warren Clarkea magyar közönség számára Stanley Kubrick Mechanikus narancs (Clockwork Orange) című filmjéből ismert.

Carol Ann Susi arcát sosem láttuk, csupán a hangja volt hallható a sorozatban.

A színésznő táskájában pénzt és mobiltelefont találtak, kizárható tehát, hogy rablásnak esett volna áldozatául.