
Döbbenetes találkozások (Einstein, Dalai Láma, Chpalin, Frida Kahlo, John Lennon) a H2 Archívum: Computer Contact-ban
A H2 Archívum: Computer Contact című kiállítás képanyagának tárgya maga a fotó mint médium.

A H2 Archívum: Computer Contact című kiállítás képanyagának tárgya maga a fotó mint médium.

Frida Kahlo vibrálóan és kíméletlenül ábrázolta önmagát és élete eseményeit. Sorsát egy 18 éves korában történt buszbaleset pecsételte meg.

Frida Kahlo mexikói festőművész szintén 1954-ben hunyt el, így művei az EU országaiban szabad felhasználás alá esnek.

Tárlatvezetések mellett Frida Kahlo ihlette farsangi eseményeket és egy exkluzív koncertet is szerveznek a Mai Manó Házban.

Ebben a szekcióban szerepelnek azok a megcsonkított képek is, amelyekből Frida Kahlo vágott ki darabokat, és amelyek így a hiányosak.

Duda Éva, a társulat vezetője, az előadás rendező-koreográfusa új koncepció mentén foglalkozik újra Frida Kahlo művészetével.

A Duda Éva Társulat égisze alatt már készült egy Frida című zenés színházi produkció a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben 2017-ben.

Frida Kahlo (1907-1954) alkotása, a Diego y yo (Diego és én) című festmény egyike a művész utolsó önarcképeinek.

Frida Kahlo 1939. február 16-i levele Párizsból az “elmebeteg faszfej” szürreálistákról szeretőjének, Nickolas Muray-nek (Muray Miklósnak) Imádott Nickem, gyermekem, az amerikai kórház ágyából írok neked.(…) Ezen az átkozott betegségen túl még csak szerencsém sincs, amióta itt vagyok. Először is, a kiállítás tiszta kupleráj. Amikor megérkeztem, a képek még a vámon voltak, mert ez a fasz…

Vasárnap estig meghosszabbított nyitva tartással látható a Magyar Nemzeti Galériában a Frida Kahlo kiállítás. És aki eddig elmulasztotta, most több időt kell rászánnia, mert sorok kígyóznak a galéria előtt a bejutásért. A 4-én záró, csodálatos képeket felvonultató tárlatra óránként csak 50 embert engednek be, hogy ne egymás hátát nézzék az emberek, hanem élvezhető maradjon Frida…

Már több mint 200 ezren tekintették meg a Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo-kiállítását – közölte vasárnap a közgyűjtemény, amely szerint a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlat az év legsikeresebb kiállítása Magyarországon. Az egy hét múlva, november 4-én záró kiállítás az utolsó hétvégén, szombaton és vasárnap is hosszabbított nyitvatartással, este…

Többek között Frida Kahlo, Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola, majd Korniss Dezső kiállításaival várja a látogatókat idén a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum pedig októberben nyílik meg az átfogó rekonstrukció után.