
Ferdén lógó tájképekkel sokkolták a közönséget
A képek melletti táblákon pedig arra ösztönzik az embereket, hogy tegyenek minél többet a klímaváltozás ellen.

A képek melletti táblákon pedig arra ösztönzik az embereket, hogy tegyenek minél többet a klímaváltozás ellen.

2018/2019-ben az osztrák főváros a négy művész halálának 100. évfordulója alkalmából e korszak felfedezésére hívja a modern kultúra kedvelőit.

Most meggyőződhetsz arról, hogy jó az, ha valaki nem csak azzal törődik, ami a dolga. Bagdy Emőke lopott időben foglakozott azzal, ami legalább olyan fontos, mint a munkája.

Szeptember 23-án, pénteken LAUTREC TÁNCOLNI FOG a Müpában. Gergye Krisztián Társulatának bemutatójáról, mely műfaja szerint Cabaret grotesque, a rendező-koreográfust faggattuk.

Korábban a múzeum jelentős összeget ajánlott fel az Egyesült Államokban élő örökösnek a rajzokért, lapértesülések szerint nagyjából ötmillió eurót, de ő a rajzokat szerette volna visszakapni.

Az osztrák állam tulajdonában marad Gustav Klimt Beethoven-fríz című alkotása a műkincsek visszaszolgáltatásáról döntő tanács pénteken hozott határozata értelmében.

A vers végül is nem attól jó, amit mond, hanem attól, ahogyan mondja. A legnagyobb kihívás a Zarathustra volt - mondja Kurdi Imre.

A színészek etűdjei nem próbálják elhitetni, hogy Schielét mint magánembert látjuk a színpadon, zombialakban, újraélesztve.