+ Performansz

Minden lében halott, avagy az elengedhetetlen pina

A színészek etűdjei nem próbálják elhitetni, hogy Schielét mint magánembert látjuk a színpadon, zombialakban, újraélesztve.

Egon Schiele Project – Nemzeti TÁP Színház: Schiele Portrék. Rendezte: Egger Géza.

A darab halállal kezdődik. Méghozzá kék halállal. A halál kék képével a háttérben, vagyis a vetítőre kapcsolt gép csődjével. Kár, hogy csak baki.

Előadás a festő életéről?

Tartok tőle. Az „életrajz” kifejezés azonnali ellenkezést vált ki belőlem. Meghallom, és védekező pózba merevedek. Legyen szó könyvről, filmről, színdarabról vagy bármilyen előadásról. Életrajziság. Gátlástalan leegyszerűsítés! Egy életnek ún. „jeles fordulópontokra” való redukálása. Nyomorult, torz, erőltetett konstrukció. Köszönöm, nem kérem!

Vajon mi történik itt ma Schielével? Ráérek ezen gondolkodni, amíg a magát Művészettörténésznek nevező szereplő makogva sorolja a felesleges életrajzi adatokat. Aggódom a fejemben élő művészért. Megalázzák vagy felmagasztalják? Kiherélik vagy szentté avatják?

Az életrajz azokat tudja kielégíteni, akik egyszerűen csak kíváncsiak. Egy vérbeli kukkoló hoppon, vagyis felajzott állapotban marad. Neki (nekem) több kell. Személyes látomás a művész elképzelt elméjéről.

A színpadon

színészek, zenészek, meg egy hús-vér festő. Szobrok. Alig várom, hogy a Művészettörténész végre befogja, és valami történjen. Azt veszem észre, hogy magamban követelőzöm. Fikciót az életrajz helyett! Jarman hibrid Caravaggioját, Podmaniczky rejtélyes Magritte-színművét. A következő percekben kiderül, nyugodtan hozzátehetem: a TÁP Színház Schiele-darabját!

Fotó: Jókúti György

Fotó: Jókúti György

Megmozdulnak. Az alakok összerándulnak, mintha láthatatlan kötelek ide-oda cibálnák őket. A színpadon kitalált figurák és Schiele képeinek szereplői elevenednek meg. Köztük maga a festő. Világos! Ez a Schiele nem az életút Schieléje, hanem az önarcképek torzszülöttje. A művész a képeken. Az, akit a festő megfestett.

Jelenetek és dalbetétek követik egymást. A színészek etűdjei nem próbálják elhitetni, hogy Schielét mint magánembert látjuk a színpadon, zombialakban, újraélesztve. Kreatívan spekulálnak elméjének állapotáról: egy mentális Schielét állítanak az életrajzból ismert helyzetekbe. Az önarcképek nyakatekert, görcsbe rándult, nyáladzó, gusztustalan, debil Schieléjét. Amelyik tehetetlenül szédeleghet a hipnózis hatása alatt, hülyén dadoghatja, hogy „bohém” erdő, kontroll nélkül ordibálhatja, hogy „Herzkrampf”, gátlástalanul hörögheti, hogy pina, pina pina, megállás nélkül rázkódhat, mint egy epilepsziás rajzfilmfigura, mert nem azonos a valóságban élt emberrel.

Alles ist Leben Tot, írta egykor a művész. Minden lében halott, kántálja deformálódott önarcképe.

Megcsúfolás helyett abszurd humor. Működik!

A nézőkkel együtt a szereplők is mindent megkérdőjeleznek. Meg lehet-e érteni a művész céljait a titkain keresztül? Kit érdekel, hogy mi történt a titkos szobában, vagy az erdőben, vagy Bécsben? Mi köze van az akciófestészetnek és Jackson Pollocknak Schieléhez? Nem, senkit, és semmi. Az élők a képeken halottak, a pina a festményeken elengedhetetlen. Gerti, Wally és Edith egyetlen festett nőalakká olvadnak össze. Minden a vásznon létezik, a színpad és a vászon egy.

Fotó: Jókúti György

Fotó: Jókúti György

Ember vagyok, szeretem a halált

– hangzik egy verssor Tóth Evelin különleges énekhangján. World music és jazz dallamok kíséretében hangzanak el egy-egy jelenet között Schiele versei. Melankolikus és felkavaró, erotikus és felpezsdítő, bohém és groteszk humorú dalok. Az énekesnő alakváltó, egyszerre gyönyörű primadonna, érzéki Fellini-dáma, gondoskodó mátriárka és csetlő-botló bohócfigura.

Túlságosan szó szerint értendő, de kellemesen lírai az előadás befejezése. Schiele a saját arcára fest, önnön arcának képét festi, miközben egy kamera közelről rögzíti és hatalmasra nagyítva a falra vetíti művét. Hála az égnek, semmit nem tudtunk meg a művész életéről. Arról viszont igen, hogy mit gondol róla mint művészről a TÁP Színház és az Egon Schiele Project. A lényeget pedig leszűrtük mi magunk:

A pina elengedhetetlen!

Egon Schiele Project – Nemzeti TÁP Színház: Schiele Portrék

Egon Schiele megzenésített költeményei Sudár Orsolya fordításában

Zenészek: Tóth Evelin (ének), Lang András (zongora), Molnár Gábor (dob), Szkladányi András (basszus), Mogyoró Győző (ütősök)

Színészek: Borsányi Dániel, Gergely Katalin, Göndör László, Hajmási Dávid, Piti Emőke

Rendező: Egger Géza

Dramaturg: Sándor Júlia

Kép, hang, fény: Soós Károly, Zafír Dániel, Szapu Dániel, Bessenyei Zsuzsanna, Hajmási Péter

Művészeti vezető: Vajdai Vilmos

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top