
Április 1.: Ronaldót kifogták a Balatonból
A portugál csodacsatárt hajnali 6óra 30 perckor akasztotta meg egy budapesti horgász.

A portugál csodacsatárt hajnali 6óra 30 perckor akasztotta meg egy budapesti horgász.

A térség egy turisztikai és kulturális célpontként jelenne meg a pályázatban.

Az érvényes jogszabályok értelmében megfelelő jégvastagság és megfelelő látási viszonyok mellett nem tiltható meg az esemény, de mindenki saját felelősségére vehetett részt rajta.

Azért rohannak a srácok és lányok, hogy kihozzák a Balatonban fölállított karácsonyfát.

A képen a Balatonbogláron állomásozó, 1872-ben épült Balaton nevű csavargőzös, amely nyáron múzeumhajóként üzemel.

Bár a hőmérő 3 fokot jelzett a telefonon, jéghártya vonta be a balatonboglári kikötőt. A jégen totyogó kacsa nagyokat bródszájdolva próbálta összeszedni az elé szórt kenyérmorzsát.

Ben Verbong, a sorozat holland származású rendezője elárulta: a film címe, Honigfrauen finoman arra utal, hogy az egykori NDK-s lányok mennyire tapadtak a nyugatnémet vagy akár magyar férfiakra, annak reményében, hogy házasságot kötve otthagyhatják Kelet-Németországot.

Guinness-rekordkísérletre készül a Zrínyi-emlékév keretében a szigetvári zeneiskola, amelynek mintegy ötven jelenlegi és egykori növendéke és oktatója fog augusztus 26-án és 27-én 1566 percen keresztül a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszani és hajózni a Balatonon.

A legmerészebb megrendelők a borászatok tulajdonosai, de szép számmal találunk új vagy átépített villákat, nyaralókat, présházakat is, utóbbiak azonban kisebb méretüknél és a magánfunkció miatt sokszor rejtve maradnak az érdeklődők előtt.

'Addig volt jó, míg Kádár élt.' Élet a Balatonnál 1986. Vigyázat, idilli retro-mozi következik!

A felvételt az Élő János Videóstúdió adta közre archív VHS videofelvételei közül.

Szokatlan élményben lesz részük azoknak, akik ma Balatonlellén tartózkodnak.