ausztria

Végre egy kiállítás, ami látogatókat is tud fogadni

Március 18-án nyílik meg a magyar szervezésű New Visegrad Photography-kiállítás Bécsben; a régió fotósainak munkáit bemutató utazó tárlat öt ország összefogásából született. A fotókiállítás-sorozat a visegrádi csoport országai (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és – a közép-európai kulturális együttműködés kiterjesztésének szándékával – Szerbia legnevesebb művészeti intézményeinek bevonásával jött létre, és a régió kiemelkedő frissdiplomás fotóművészeit ismerteti…

Közös vakcinafejlesztésbe kezdett Ausztria, Dánia és Izrael

Közös vakcinafejlesztésbe kezdett Ausztria, Dánia és Izrael

A koronavírus elleni közös oltóanyag-fejlesztésről tárgyalt Jeruzsálemben Sebastian Kurz osztrák kancellár és Mette Frederiksen dán miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön. A vakcina-csúcstalálkozón megbeszélték, hogy közös vállalkozásban kutatókapacitást hoznak létre második generációs oltóanyagok létrehozására, a koronavírus újabb változatai ellen is hatékony vakcinák kifejlesztésére és termelésére.…

Az osztrákok a tesztelésre helyezik a hangsúlyt

Az osztrákok a tesztelésre helyezik a hangsúlyt

Ötpontos akciótervet dolgozott ki a húsvétig terjedő időszakra az osztrák egészségügyi tárca, hogy elkerüljék a rohamléptekkel terjedő vírusmutációk robbanásszerű elburjánzását, az osztrák védekezés a tesztelésre helyezi a fő hangsúlyt, amíg a lakosság átoltottsága nem éri el a megfelelő szintet. Rudolf Anschober egészségügyi miniszter több fórumon is kockázatosnak nevezte a húsvétig tartó időszakot. Egyfelől, mivel a…

Az osztrákok kidolgozták az antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiát

Az osztrákok kidolgozták az antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiát

Az osztrák kormány csütörtökön tárta a nyilvánosság elé az antiszemitizmus elleni, az ausztriai zsidó hitközséggel közösen kidolgozott nemzeti stratégiát, amelyet Werner Kogler alkancellár és Karolin Edtstadler európaügyi miniszter mutatott be újságírók előtt. Az átfogó tervezet az oktatástól a következetes büntetőjogi eljárásokon át a társadalmi elkötelezettségig  számos területre terjed ki. „Hangsúlyoztuk az állam felelősségét az antiszemitizmus elleni…

Nem akarják beoltatni magukat az osztrákok

Nem akarják beoltatni magukat az osztrákok

Alacsony az osztrákok hajlandósága arra, hogy beoltassák magukat a világjárványt okozó új koronavírus ellen – állapítja meg a Peter Hajek közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése, miközben osztrák politikusok az oltás esetlegesen kötelezővé tételéről vitáznak. A Hajek intézet negyedévente készített „Ausztria Trend” elnevezésű felmérésének eredménye szerint a megkérdezettek mindössze 17 százaléka válaszolta azt, hogy bizonyosan beoltatná magát,…

Megfejtették a 31 ezer éves ikersír titkát

Megfejtették a 31 ezer éves ikersír titkát

Megfejtették a világ legrégibb, 31 ezer éves, különleges ikersírjának titkait. Az ausztriai Krems közelében lévő Wachtberg településnél végzett ásatásokon fedezték fel régészek két csecsemő kettős sírját egy mamutlapockacsont alatt. A több tudományterület szakértőiből álló csoport megállapította, hogy egypetéjű fiú ikerpárról van szó, melynek tagjai nem egyidőben haltak meg. A közelben unokatestvérük sírját is megtalálták. A…

Márai Bécsben járt és nevetett

Márai Bécsben járt és nevetett

Magunk előtt látjuk Márai Sándor régi fotóit, és nem a vidámság az, amit a képeihez társítunk. Komoran néz ránk az író, tekintetében melankólia. Aki érző emberként élte át a teljes 20. századot, annál érthető, ha nem húzódik a szája mindig mosolyra. A század utolsó évtizedére pedig már nem is volt kíváncsi az író, belefáradt a…

Május végén újranyitnak a kis és közepes színházak Ausztriában

Május végén újranyitnak a kis és közepes színházak Ausztriában

A hírt Rudolf Anschober (Zöldek) egészségügyi miniszter és Werner Kogler (Zöldek) alkancellár jelentette be péntek délután Bécsben. Továbbra is az egészség védelme áll az első helyen, ezért a kulturális szektorban is csak lépésenként történhet az újranyitás – közölte Anschober. Az egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy a nyitás kizárólag szigorú óvintézkedések mellett lehetséges; ugyanakkor nem…

Katasztrófát okoz a 780 fős Hallstatton az évi 1 millió turista A jégvarázs című film miatt

Katasztrófát okoz a 780 fős Hallstatton az évi 1 millió turista A jégvarázs című film miatt

A túl nagy idegenforgalom áldozatává vált egy idilli osztrák falu, amelyről elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét. Hallstatt egy órányi autóútra fekszik Salzburgtól, és mindössze 780 lakosa van, ám míg 2009-ben egy nap alatt csak száz turista fordult meg ott, tavaly már napi 10 ezer látogatója volt a településnek, egy…

2020. január 10. /
, ,
Kiderült, merre vezetett Ötzi, az ősember utolsó útja

Kiderült, merre vezetett Ötzi, az ősember utolsó útja

Ötzi, az 5300 éves gleccsermúmia utolsó útjáról a körülötte talált fagyott mohák és növények árulkodnak – számolt be egy új kutatás eredményéről a BBC News. A Glasgow-i Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy Ötzi a dél-tiroli Schnals (olaszul: Senales)-völgyön keresztül érkezett a hegyvidékre, ahol megfagyott múmiáját végül megtalálták. A múmiát 1991 szeptemberében fedezték fel…

Így büszkélkednek az osztrákok Peter Handke irodalmi Nobel-díjával

Így büszkélkednek az osztrákok Peter Handke irodalmi Nobel-díjával

A 2019-es irodalmi Nobel-díj odaítélése Peter Handke osztrák író számára „sikeres, boldog nap az osztrák irodalom, de az egész irodalom számára is” – nyilatkozta Alexander Van der Bellen osztrák államfő a Svéd Akadémia csütörtöki döntésére reagálva. Peter Handke személyében egy olyan író kapta az irodalmi Nobel-díjat, akinek „csendes és beható hangja évtizedek óta világokat, helyeket…

2019. október 11. /
, ,